Pompázatos lesz az idei debreceni virágkarnevál is

 

2014.07.12.

Új helyszínek is otthont adnak az idei augusztus 20-i debreceni virágkarneválnak: az új Nagyerdei Stadion, a megújult szabadtéri színpad, a Békás-tó és az Egyetem tér is otthona lesz a karneváli programoknak. A külföldi fellépők Boszniából, Bulgáriából, Észtországból, Grúziából, Horvátországból, Lengyelországból, Macedóniából, Olaszországból, Romániából és Törökországból érkeznek Debrecenbe, a rendkívül gazdag programsorozat pedig hagyományosan a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telik. Ajánló. 

 

A város polgármestere a részletekről tájékoztatva elmondta, a hagyományos karneváli menet a Nagyállomástól indul, a Nagytemplom mellett elhaladva ér a Nagyerdőbe, a stadion előtti rendezvénytérre. Ott véget ér a felvonulás, ami este a Nagyerdei Stadionban folytatódik, ahol a virágkompozíciók mellett a művészeti csoportok is bemutatkoznak.

 

debr1

 

A stadionból a Debreceni Egyetem előtti térre vonulnak majd át az érdeklődők, ahol tűzijátékkal és utcabállal zárul a karnevál Debrecenben – ecsetelte Kósa Lajos. A tájékoztatón kiderült, idén 15 virágkocsit és 10-10 hazai, valamint külföldi művészeti csoportot láthat majd a közönség a karneváli menetben.
A külföldi fellépők Boszniából, Bulgáriából, Észtországból, Grúziából, Horvátországból, Lengyelországból, Macedóniából, Olaszországból, Romániából és Törökországból érkeznek Debrecenbe, a rendkívül gazdag programsorozat pedig hagyományosan a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telik.

 

debr2

 

Több hagyományos program – a Galiba Gyermekfesztivál, a Debrecen Hangja döntő vagy a 3. Debreceni Cseh Sörünnep mellett újdonságok is lesznek, például a Karneváli Szieszta keretében a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon fellépő folklórcsoportok, a Sztárok és Szirmok – Karneváléj a stadionban programban bemutatkozó Made in Hungária Fenyő Miklóssal című show és az Egyetem téri “hatalmas buli”.
A nagyváradiak idén is ízelítőt kapnaka debreceni virágfiesztáról: augusztus 21-én 4-5 virágkocsi megy át a szomszédos, határmenti városba.

 

debr3
 
Az elmúlt 45 évben több mint 500 virágkocsi-kompozíció, több mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, több millió szál virág, több tízezer közreműködő, több száz “virágos” program színesítette a rendezvényt – summázta a karneválok történetét a szervező intézmény vezetője.

 

Forrás: MTI

 

[facebook_like_button]

Szólj hozzá!