Betiltották Miley Cyrus “erkölcstelen” koncertjét a Dominikai Köztársaságban

 

2014.08.23.

Nem tarthatja meg szeptember közepére tervezett koncertjét Miley Cyrus a Dominikai Köztársaságban, mert a hatóságok erkölcstelennek tartják az énekesnő viselkedését a színpadon.

 

A nyilvános rendezvényekért felelős kormánybizottság közölte, hogy “erkölcsi okokból” tiltja be az amerikai popsztár koncertjét, amit szeptember 13-án tartottak volna a Santo Domingó-i Quisqueya-stadionban.
A nyilvános rendezvényeken kívül a rádióműsorokat is felügyelő testület szerint az énekesnő fellépésein “gyakran hajt végre az erkölcsökkel és szokásokkal ellentétes, a Dominikai Köztársaság törvényei által tiltott cselekményeket”.

 

miley
‘Bangerz’ Tour

 

Cyrus “illetlen ruhákat visel, szexuális aktusra és erőszakra ösztönző nyelvezetet és képeket használ” – indokolta a koncert betiltását csütörtöki közleményében a bizottság, az előadó bűnlajstromához sorolva még “perverz képek és mondatok, kétértelmű mondatok használatát, bűncselekmények, erőszak és a vallásgyalázás mentegetését, nemi aktusra és leszbikus szexre ösztönzést, illetlen tárgyak nyilvános használatát”.
A testület szerint az efféle viselkedés “rombolja a személyiséget és sérti a gyerekek és a serdülők jogait”. A tízmillió lakosú karibi szigetországban tervezett koncert szervezői, az SD Concerts és a Live Nation, nem kommentálták a tilalmat.

 

miley2
nvni.bg

 

A Bangerz elnevezésű turné Santo Domingó-i állomására július óta árulták a belépőjegyeket 27-től 370 dollárig terjedő árakon. A bizottság rendszeresen kitiltja a dominikai rádiókból a trágárnak minősített dalokat is.

Alább egy kis ízelítőt láthattok a turné Los Angeles-i állomásának egyik koncertjéből:

 

 

[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Családi életük is rámegy a japánoknak a netfüggőségre

Elindult az adásfolyam a Ki Mit Tube oldalán

Cseh Lacinak nem csak az úszás, a pecázás is szenvedélye

Családi életük is rámegy a japánoknak a netfüggőségre

 

2014.08.22.

Szerencsejáték-függő a japán felnőttek öt százaléka, és majdnem ugyanennyien internetfüggők – állapította meg egy friss kutatás. A kutatás kimutatta, hogy utóbbi kategóriába 4,2 millió japán felnőtt tartozik, ötven százalékkal több, mint öt évvel korábban. Közülük 1,2 millió “betegesen” kötődik a világhálóhoz: ők képtelenek maguktól csökkenteni a neten töltött időt, függőségükre rámegy családi és társasági életük, karrierjük.

 

Mintegy 5,36 millió, húszéves vagy annál idősebb japán – köztük 4,4 millió férfi – képtelen abbahagyni a játékot, különösen a pacsinkó és pacsinszlot nevű gépek előtt ülve. (Az első a flipperhez, a másik a jackpothoz hasonlít.) A gépek fülsiketítően hangos, dohányfüsttel teli nyerőtermekben találhatók országszerte.
 

netaddict
tokyoweekender

 

Egy függőségek gyógyítására specializálódott kórház igazgatója, Higucsi Szuszumu vezette a kutatást. “A legtöbb országban a felnőttek egy százaléka szerencsejáték-függő, ehhez képest Japánban igen magas az arányuk” – hangsúlyozta. Ugyanebben a tanulmányban – amit az egészségügyi minisztérium megbízásából készítettek – kérdeztek meg 4153 embert a pacsinkótermek elterjedtségéről. A válaszokból az derült ki, “minden utcasarkon áll egy”.

A részben a japán sajtóban ismertetett felmérésben az is olvasható, hogy a japán kormány tervezi, hogy engedélyt ad kaszinók nyitásához, ám ettől “a helyzet tovább súlyosbodhat” – mutattak rá a szerzők. A kutatás kimutatta, hogy 4,2 millió japán felnőtt internetfüggő, ötven százalékkal több, mint öt évvel korábban. Közülük 1,2 millió “betegesen” kötődik a világhálóhoz: ők képtelenek maguktól csökkenteni a neten töltött időt, függőségükre rámegy családi és társasági életük, karrierjük.

 

index
tw

 

“Öt év alatt elterjedtek az okostelefonok, az online tartalom egyre bővebb, ezért feltételezhetjük, hogy ez növelte a függő felhasználók számát” – magyarázta a kórházigazgató. A felnőtt férfiak 4,5 százalékát, a nők 3,5 százalékát érintheti a szenvedély, elsősorban a 20-39 éves korosztályban. Az alkoholizmus, úgy tűnik, sokkal kevésbé sújtja a szigetek lakóit: mintegy 1,9 millió japán számít betegesen nagy ivónak.

 

Forrás: MTI/AFP

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Elindult az adásfolyam a Ki Mit Tube oldalán (videók)

A világ öt legnagyobb hullámvasútja

Udvariasak, de túl sokat isznak a britek

Zene, slam poetry, sport – elindult az adásfolyam a Ki Mit Tube oldalán

 

2014.08.21.

Beindult a Ki Mit Tube tehetségkutató: az első jelentkezők már szép számban feltöltötték videóikat a kimittube.hu oldalra. Elkezdődött az adásfolyam, augusztus 21-én már látható több YouTube sztárjelölt produkciója és természetesen a zsűri első reakciói, kritikái is.

 

A  Puzsér Róbert (kritikus), Szirmai Gergő (Magyarország egyik legismertebb YouTube sztárja), Kovács Patrícia (színésznő), Sárközi Gyula (koreográfus), Saiid (rapper), Fluor Tomi (rapper), Péterfy Bori (énekesnő-színésznő), Mondik Noémi (képzőművész), Puskás Peti(énekes), valamint Ács Dani és Tamás Bence Gáspár (444-es újságírók) alkotta zsűriszemezgethet az alkotások között.

 

puzser_robert1

 

Nem vártak sokat a Ki Mit Tube első szárnypróbálgatói. A tehetségkutató meghirdetése után pár órával máris számos videó érkezett a kimittube.hu oldalra és a jelentkezők száma folyamatosan növekszik. Több énekes, zenés, táncos produkciót töltöttek fel, de egy ismertebb vlogger is megmutatta magát a Ki Mit Tube színeiben.

A zsűrinek lesz mit véleményeznie, mert a Ki Mit Tube versenyzői között már most van snowboardos, slam poetry előadó és olyanok is, akik meghatározhatatlan, ugyanakkor kimondottan szórakoztató dolgot művelnek. Mi több, egy igazi 21. századi, YouTube-ra komponált musical is versenyben van a főnyereményért, az egymillió forintért, a Seat Ibizáért, a médiatámogatásért és persze a teljes körű YouTube menedzsmentért. A győztes jutalma egy utazás a londoni Google központban található YouTube Space nevű oktatóközpontba is. A Ki Mit Tube feltöltési időszaka hivatalosan is elstartolt.

 

petery_bori1

 

Az élő adásfolyam beindítása természetesen csak a kezdet. Egészen szeptember 13-ig lehet feltölteni az induláshoz szükséges bemutatkozó videót, valamint magát a produkciót. Az, hogy ki lesz a Ki Mit Tube győztese, szeptember 21-én, nagyszabású, a YouTube-on élőben közvetített showműsorban dől el.

 

Máris tekintélyes rajongótáborra tett szert Kleinhappel József, aki retro díszletekben ringatta magát romantikus hangulatba:

 

 

KiKi Cover is megérkezett a Ki Mit Tube-ra, hogy egy igényesen összeállított produkcióval jelezze, komolyan gondolja a versengést:

 

 

[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Csigolyatrés, szívinfarktus – ezerhétszáz embert láttak el a Szigeten

A világ öt legnagyobb hullámvasútja

Udvariasak, de túl sokat isznak a britek

 

 

Dörgés, villámlás, viharos szél, zivatar várható huszadikán

 

2014.08.18.

Dörgés, villámlás, viharos szél, zivatarok kísérhetik az ünnepi rendezvényeket – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután a honlapján.Ebben az évben sem lesz zavartalan nemzeti ünnepünk időjárása. 

 

Szerdán északnyugat felől hidegfront éri el az országot, és csak lassan vonul át fölöttünk. A fronthoz kapcsolódóan záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amiket átmenetileg erős vagy viharos széllökések is kísérhetnek.

 

images

 

A meteorológusok legfrissebb adatai szerint a front hatására az ország északi, északnyugati részén sok gomolyfelhő várható, inkább csak rövid időszakokra süthet ki a nap. A délebbi tájakon délutántól növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet. Délelőtt északnyugaton, északon helyenként, délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar. Az északnyugatira, északira forduló szél elsősorban a Dunántúlon erősödhet meg, átmeneti viharos széllökések csak zivatarok környezetében lehetnek.

A hőmérséklet szerda hajnalban 13-18 Celsius-fok között alakul. A hőmérséklet csúcsértéke 23-30 fok között várható, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.
Ezek alapján az ünnepi rendezvényeket esetenként dörgéssel, villámlással kísért záporos jellegű csapadék és a zivatarfelhőkhöz kapcsolódó erős vagy viharos széllökések befolyásolhatják. Ugyanakkor kiemelték: ilyen időtávra nem lehet biztosan előre jelezni, hogy mikor melyik településen alakul ki zápor, zivatar, átmenetileg megerősödő vagy viharossá fokozódó széllel. Ezért érdemes lesz figyelni az aktuális meteorológiai adatokat és a veszélyjelzési információkat – írta a meteorológiai szolgálat.

 

[facebook_like_button]

Csigolyatörés, szívinfarktus – ezerhétszáz embert láttak el a Szigeten

 

2014.08.18.

Csaknem ezerhétszázan kaptak egészségügyi ellátást az idei Sziget fesztiválon, az esetek között volt csigolyatörés, szívinfarktus és tüdőembólia is. Ugyanakkor csökkent az ellátandók száma, és kevesebb bűncselekményt követtek el – nyilatkozták a rendezvény illetékesei. A legsúlyosabb sérülés idén a Szigeten két gerincsérülés volt, amik közül az egyikről bebizonyosodott, hogy csigolyatörésről van szó, ezért a páciens lebénult.

 

Szeles Géza, a fesztivál egészségügyi szolgálatának vezetője elmondta: hétfőtől vasárnap reggelig csaknem ezerhétszáz esetet láttak el; a leggyakrabban továbbra is végtagsérülésekkel fordultak hozzájuk, ezt követték a belgyógyászati, fül-orr-gégészeti és a szemészeti panaszok.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Marjai János

 

A legsúlyosabb sérülés idén a Szigeten két gerincsérülés volt, amelyek közül az egyikről bebizonyosodott, hogy csigolyatörésről van szó, ezért a páciens lebénult. Koponyatörés-gyanúval is kezeltek egy sérültet, de előfordult szívinfarktus és bélátfúródás is. “Az utóbbi kettőnek valószínűleg semmi köze a fesztiválhoz, egyszerűen a nagy számok törvénye alapján, éppen ott és akkor fordult elő” – fűzte hozzá.
Idén, először a Sziget történetében, tüdőembólia miatt kellett kezelni egy fiatal látogatót – mondta. A fiatalembert sikerült még időben ellátni, így megmenekült. Az alkohol és a drogok okozta problémák száma már évek óta stagnál: szeszes ital fogyasztása miatt naponta tíz-tizenöt embert láttak el, viszont idén senkit sem kellett elszállíttatni, míg kábítószer-fogyasztás miatt naponta hat-nyolc embert láttak el, nagy részük kórházba került.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Kallos Bea

 

“Idén azt érzékeltük, hogy folyamatosan csökken az ellátandó esetek száma, mert egyre jobb az együttműködés például a krónikus betegekkel” – hangsúlyozta Szeles Géza. Magyarázatként hozzátette: mára az állandó kezelésre szoruló emberek többsége nem felejti otthon, vagy a sátrában a gyógyszerét, hanem beadják az egészségügyi szolgálathoz, így az nem tűnik el – tette hozzá.

Az idei Szigeten az egészségügyi szolgálatnál több mint ötszázan dolgoztak, kilenc mentő, két gyorsbeavatkozó egység, egy speciális csapat is rendelkezésre állt, utóbbiak csak a Nagyszínpad környékén tevékenykedtek. A fesztivál nyolcvanegy járőre pedig folyamatosan figyelt a látogatókra.

Az egészségügyi ellátásra szoruló embereket a háromszáz négyzetméteres helyi ambulancián kezelték, ahol a többi között volt négy vizsgáló, detoxikáló-megfigyelő és az esetleges fertőző betegeknek kialakított elkülönítő is.
Az egészségügyi szolgálat vezetője hangsúlyozta, hogy a vasárnapi adatokkal az eddig ismertetett számok változnak majd.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Marjai János

 

Lasz György, a Sziget biztonsági főnöke elmondta: idén a korábbinál is többen voltak a fesztiválon, ezért a legnagyobb kihívást a tömeg kezelése jelentette. Az A38 színpadnál a Sziget egy hete alatt többször is sérülésekkel is járó komoly tumultus alakult ki, és a Nagyszínpadnál majdnem minden nap “terelni kellett a tömeget”, olyan sokan voltak kíváncsiak a produkciókra.

Az elmúlt években a napi 60-70 ezres látogatószám volt a normális, míg idén naponta 70-80 ezren voltak a fesztiválon. Ehhez képest a bűncselekmények száma folyamatosan csökken – mondta. A vagyon elleni bűncselekmények száma például jelentősen csökkent a biztonsági főnök szerint. Míg az elmúlt években ez elérhette a több százat is, idén például sátorfosztogatás csak 22 esetben fordult elő.

Ennek az lehet az az egyik oka, hogy mostanra már nagyon sokan használják az értékmegőrzőket, illetve több zárt kemping is rendelkezésre áll – fűzte hozzá. Hasonlóan elenyésző volt idén a verekedések, vagy erőszakos cselekmények száma, csak néhányszor kellett a biztonsági szolgálatnak emiatt intézkednie, és senki nem sérült meg súlyosan. Lasz György elmondta azt is, hogy az idei fesztiválon 1200-an dolgoztak a biztonság fenntartásán, voltak köztük őrző-védők, az akciócsoport, illetve a hajós és a motoros szolgálat tagjai, valamint tömegirányítók.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Cseh Lacinak nem csak az úszás, a pecázás is szenvedélye

Vízimentőnek álltak a műsorvezetők