Pompázatos lesz az idei debreceni virágkarnevál is

 

2014.07.12.

Új helyszínek is otthont adnak az idei augusztus 20-i debreceni virágkarneválnak: az új Nagyerdei Stadion, a megújult szabadtéri színpad, a Békás-tó és az Egyetem tér is otthona lesz a karneváli programoknak. A külföldi fellépők Boszniából, Bulgáriából, Észtországból, Grúziából, Horvátországból, Lengyelországból, Macedóniából, Olaszországból, Romániából és Törökországból érkeznek Debrecenbe, a rendkívül gazdag programsorozat pedig hagyományosan a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telik. Ajánló. 

 

A város polgármestere a részletekről tájékoztatva elmondta, a hagyományos karneváli menet a Nagyállomástól indul, a Nagytemplom mellett elhaladva ér a Nagyerdőbe, a stadion előtti rendezvénytérre. Ott véget ér a felvonulás, ami este a Nagyerdei Stadionban folytatódik, ahol a virágkompozíciók mellett a művészeti csoportok is bemutatkoznak.

 

debr1

 

A stadionból a Debreceni Egyetem előtti térre vonulnak majd át az érdeklődők, ahol tűzijátékkal és utcabállal zárul a karnevál Debrecenben – ecsetelte Kósa Lajos. A tájékoztatón kiderült, idén 15 virágkocsit és 10-10 hazai, valamint külföldi művészeti csoportot láthat majd a közönség a karneváli menetben.
A külföldi fellépők Boszniából, Bulgáriából, Észtországból, Grúziából, Horvátországból, Lengyelországból, Macedóniából, Olaszországból, Romániából és Törökországból érkeznek Debrecenbe, a rendkívül gazdag programsorozat pedig hagyományosan a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telik.

 

debr2

 

Több hagyományos program – a Galiba Gyermekfesztivál, a Debrecen Hangja döntő vagy a 3. Debreceni Cseh Sörünnep mellett újdonságok is lesznek, például a Karneváli Szieszta keretében a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon fellépő folklórcsoportok, a Sztárok és Szirmok – Karneváléj a stadionban programban bemutatkozó Made in Hungária Fenyő Miklóssal című show és az Egyetem téri “hatalmas buli”.
A nagyváradiak idén is ízelítőt kapnaka debreceni virágfiesztáról: augusztus 21-én 4-5 virágkocsi megy át a szomszédos, határmenti városba.

 

debr3
 
Az elmúlt 45 évben több mint 500 virágkocsi-kompozíció, több mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, több millió szál virág, több tízezer közreműködő, több száz “virágos” program színesítette a rendezvényt – summázta a karneválok történetét a szervező intézmény vezetője.

 

Forrás: MTI

 

[facebook_like_button]

Divat diéták – gyereknek nem ajánlott a szélsőséges étrend

 

2014.07.11.

Az egyoldalú táplálkozás, a szélsőséges diéták, a főleg nyáron divatos különleges, többnyire fogyókúrás étrendek veszélyesek is lehetnek, ha hozzá nem értő módon állítják össze. A kérdésben különösen veszélyeztetettek a fejlődésben lévő gyerekek – mondja Dr. Lichthammer Adrienn, a Semmelweis Egyetem ETK Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének adjunktusa. Úgy látja, a szülőknek nagy a felelőssége abban, hogy mit tesznek a gyermek elé az asztalra. 

 

Napjainkban számos követője van a régi új vegetarianizmusnak és a sokkal újabb keletű paleo diétának, amik a fogyasztható nyersanyagpalettájukat tekintve nagyon különbözőek. Míg az előző a növényi eredetű táplálékokra alapoz, utóbbi a nagy mennyiségű hús fogyasztását részesíti előnyben – írja a Semmelweis.hu.

 

zölds1

 

A vegetarianizmus bizonyos földrajzi területeken tradicionális, de Európában mintegy száz éve csak szórványosan, az utóbbi évtizedekben azonban nagyobb számban talál követőkre. Többféle változata létezik, legszigorúbb formájában, a vegán étrendben, kizárólag a növényi eredetű táplálék fogyasztása engedélyezett, míg például az ovo-laktovegetáriánusok tejet, tejterméket és tojást is étrendbe illeszthetnek.

Táplálkozás élettani szempontból legkevésbé kifogásolható a szemivegetarianizmus, amelyben szárnyas vagy hal színesítheti a választékot, igaz, sokkal kevesebb mennyiségben, mint a vegyes étrendben. Bármely irányzatát kívánja követni valaki a vegetarianizmusnak, ajánlatos előtte szakemberhez fordulni, hiszen önmagában a hús elhagyásától semmivel sem lesz egészségesebb az étrend.

Nem lehetetlen, de különös figyelmet érdemel a biológiailag értékes fehérjeszükséglet fedezése, ami többek között a növekedésben, fejlődésben (pl. izomépítésben), az immunrendszer működésében játszik szerepet. Az igazi veszélyt a szakszerűtlen, önjelölt táplálkozástudósoktól származó információ jelenti, hiszen a laikusok gyakran az internetről, vagy ismerősöktől szereznek (rész)információkat. Így nem érthetik a nyersanyag szervezetre gyakorolt hatását, nem ismerik fel a tápanyaghiányos állapotokat.

 

tejtermékek

 

Szakszerűtlen összeállítással különösen sokat árthatnak egy fejlődésben lévő szervezetnek. A csontrendszer jelentős része például a serdülőkor végéig alakul ki, ezért ha nem megfelelő a kalcium ellátottság ebben az időszakban, nagyobb az esélye a korai csontritkulás kialakulásának. Bár a növényekben is megtalálható ez az elem, de a felhasználása rosszabb, mintha tej vagy tejtermékekkel kerül a szervezetbe. Ugyanez igaz a vasra is, aminek hiányában vashiányos vérszegénység jöhet létre. Ezt súlyosbítja, hogy a normális vérképzéshez B12 vitamin is szükséges, mely kizárólag állati eredetű élelmiszerekben található meg.

Nem jobb a helyzet a paleo étrend esetén sem. Ez ugyanúgy kizár bizonyos élelmiszereket (pl. a gabonaféléket és a tejet, tejterméket), hivatkozva arra, hogy ezek egyes összetevői (pl. glutén, tejcukor, kazein) mindenki számára károsak. Valóban léteznek olyan betegségek, ahol orvosi diagnózis alapján ezek kizárása indokolt, szükségtelen azonban a tiltás az egészségesek számára. Ezt az étrendet követők a szokásosnál is nagyobb mennyiségű húst fogyasztanak, amely túlterhelheti a vesét, vagy köszvényre hajlamosíthat.

 

kevesebb_hus_01

 

A hússal együtt gyakran több zsír kerül a szervezetbe, ami hosszabb távon megnövelheti a vérzsír értékeket (pl. koleszterin szintet). További vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy egyértelműen megmondjuk, kire hogyan hat (káros, vagy elfogadható) ez az étrend, hiszen sokféle genetikai hátterünk miatt ez mindenkire másképpen hathat.

Nem véletlen, hogy a dietetikusok a lakosság számára sokféle nyersanyagot tartalmazó, változatos étrendet ajánlják. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, csak kerülendő mennyiségek.

 

Forrás: www.semmelweis.hu

 

[facebook_like_button]

Már öten látták a medvét Heves megyében

 

2014.07.10.

Kedden, késő délután Erdőkövesd határában, Istenmezeje felé munkából hazainduló emberek láttak egy medvét az akácos erdőben – számolt be a Heol.hu.

 

A lap nemrég írt egy medvéről, de még nem tudják, ugyanarról az állatról van-e szó. A Facebookon azt írták: „Öten is állítják, hogy felismerték az állatot és feltehetően a környéken van az erdőben. A megfelelő hatóságokat értesítettük, de mindenkit kérünk, hogy legyen óvatos, lehetőleg ne közelítse meg ezt a területet.” Az egyik kommentelő/szemtanú azt írta: „Tényleg legyen mindenki óvatos, mert a két szememmel láttam, és nem kis állat!”

 

 

A heol.hu megkereste a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát, ahol megerősítették ezt az információt. A természetmegőrzési osztály munkatársa elmondta: tegnap este a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete értesítette erről a bejelentésről a természetvédelmi őrszolgálatot, akik azóta is kint vannak az említett területen. A medve nyomait még nem találták meg, ami az éjszakai eső miatt is lehet. Egy erdőkövesdi gazdálkodó is felkereste már az igazgatóságot, mert félti a juhait a medvétől.

 

[facebook_like_button]

Minden, amit tudni akartál a Kékszalagról

 

ja – 2017.07.09.

 

Ezen a hétvégén, azaz július 9-12-ig rendezik Balatonfüreden a 46. Kékszalag versenyt. Tudtátok, hogy az első Kékszalag versenyt 1934 július 27-én rendezték meg  21 induló hajóval? És azt, hogy 2010-ben a 42. Kékszalagon,  623 hajón, 9 nemzet 3115 versenyzője küzdött a Balatonon? Összegyűjtöttünk nektek néhány érdekességet a híres és látványos vitorlásversenyről.

 

kékszalag4

 

– A Kékszalag  Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő versenye. A pálya a Balatonfüred – Kenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred vonalat  követi, ez a táv légvonalban 155 km. A versenyidő legfeljebb 48 óra.

 

– Az első Kékszalag versenyt 1934 július 27-én rendezték meg  21 induló hajóval: “Egy 140-160 km-es navigációs verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felkészültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért óhajt a Hungária Yacht Club egy versenyt kiírni, aminek első díja a Balaton kék szalagja volna.” – fogalmazta meg az ötletet négy együtt vitorlázó jóbarát Antal Miklós, Grofcsik János, dr. Tuss Miklós és dr. Keresztúry Gyula. A versenyen bármilyen vitorláshajóval rajthoz lehetett állni, győzzön a legügyesebb és a leggyorsabb!

 

kékszalag3

 

– A verseny olyan nagy sikert aratott, hogy innentől kezdve minden második – minden páros – évben megrendezték. 1944-ben a II. világháború frontja elérte Magyarországot is, a hosszútávú vitorlásversenyeket törölték. A vitorlázók elszántságát mutatja, hogy a Kékszalag napján azonban, mégis tartottak vitorlásversenyt a Balatonon, igaz rövidebb pályán, légiriadókkal tarkítva. A háború után az első versenyt 1947-ben tartották, innentől fogva a versenyek éve minden páratlan év lett. Az indulók, nevezési díj helyett, egy oldalszalonnát kaptak ajándékba!

 

– A verseny páratlan népszerűsége miatt 2001 óta minden évben megrendezik a viadalt.  2010-ben a 42. Kékszalagon,  623 hajón, 9 nemzet 3115 versenyzője küzdött a Balatonon!

kékszalag2

– A leggyorsabb hajó 1955-ben  a Nemere II volt,  Németh István kapitány vezérletével 10 óra 40 perc alatt kerülte meg a tavat! Ezt a rekordot 57 évig nem sikerült megdönteni! A Kékszalag abszolút rekordját 2012. óta  a Fifty-fifty katamarán tartja 10 óra 32 perccel.  (Kormányosa: Józsa Márton)

 

– A legtöbb versenyt nyert kormányos: Litkey Farkas, aki 11-szer volt a leggyorsabb (2001 és 2009 között zsinórban kilencszer!) , a legsikeresebb hajó pedig a Tramontana:  hétszer siklott elsőként a füredi kikötőbe!

 

– Bár a versenynek egyetlen abszolút győztese van, ám különböző kategóriákban még számtalan aranyérmet osztanak szét a két nap során.  A legtöbb versenyző azonban nem a győzelemért indul. A cseppet sem könnyű út megtétele a kontinens leghíresebb vitorlás versenyén  szintidőn belül – nos, ez a teljesítmény önmagában felér minden győzelemmel!

 

– A versenyen – többszöri versenyszabály változtatás után – újra bármilyen típusú vitorlással lehet indulni. Ez a tény arra ösztönzi a hajókészítőket, hogy egyre modernebb vízi járműveket gyártsanak, kiváló adottságokkal. Eredményeiket, tapasztalataikat a versenyen kívül is széles körben lehet kamatoztatni, így pedig a hajózás egésze is fejlődik.

 

kékszalag1

 

– A Kékszalag verseny bevételének egy részével a Hospice-alapítványt támogatja, illetve kiáll a Mellrákfórum mozgalom mellett is. A verseny közben, minden hajóról egy időben, egy-egy rózsaszín léggömböt engednek majd az ég felé.

 

– A Kékszalag nem csak az indulóknak nagy élmény.  Balatonfüred partján a verseny ideje alatt számos kulturális program várja az érdeklődőket, nem utolsósorban pedig együtt lehet szorítani a versenyző vitorlásokért, a Balaton egyik legszebb kikötőjében.

 

Forrás: www.kekszalag.hu

[facebook_like_button]

 

Négyen kerültek kórházba a pamplonai bikafuttatás első napján

 

2014.07.07.

A spanyol Vöröskereszt szerint a 2 perc 25 másodpercig tartó hétfő reggeli üldözés során az egyik futót a combján öklelte fel a szabadon engedett öt bika egyike, míg másik három résztvevő töréseket szenvedett. Négy embert szállítottak kórházba hétfőn, a világhírű pamplonai bikafuttatás első napján. 

 

A “Pamplonai bikafuttatás”-nak nevezett eseményt a spanyolországi Navarra tartomány székhelyén rendezik meg és egymillió, többnyire amerikai és nyugat-európai turistát vonz.

 

 

Fő attrakciója a mindennapi bikafuttatás, amiben önként jelentkező, amatőr turisták – ahogy ők mondják; “próbálják ki magukat, saját bátorságukat, fürgeségüket és szerencséjüket” – Pamplona ódon macskaköves, szűk utcáin.

A fehér ruhát és piros sálat viselő futók részvételével zajló bikafuttatás a Szent Fermín fesztivál része. A kilencnapos rendezvény nyolc napja alatt, július 14-ig a torerók több mint negyven bikát ölnek le egy arénában az utcai futás után.
A fesztiválon reggelente meghatározott számú bikát eresztenek szabadon a 300 ezer lakosú település óvárosának szűk és kanyargós utcáin, hogy azok 850 méteren kergessék a bátor résztvevőket, zömében fiatal férfiakat. 1922 óta 15 ember vesztette életét a féltonnás bikák elől menekülve.

 

 

Az idei ünneplés, ami koncerteket, táncesteket, gyermekjátékokat, tűzijátékokat, körmeneteket és karneválokat is kínál, vasárnap délben kezdődött egy jelzőrakéta fellövésével a városháza erkélyéről.

A fesztivált Ernest Hemingway Nobel-díjas író tette világhírűvé. Az író – San Fermín ünnepének nagy rajongója – 1923-ban járt először a bikafuttatáson, élményeiről előbb a Toronto Post című lap hasábjain, majd a Fiesta című 1926-os művében írt.

 

Forrás: MTI/Reuters

 

[facebook_like_button]