Múzeumok éjszakája – mi így láttuk

JZS-2014.06.22

 

Minden érzékszervünkre hatott a budapesti Múzeumok éjszakája, ahol Hajós András megtanított minket dalt írni, elveszhettünk Derkovits Gyula belső atmoszférájában, Barabás Lőrinc pedig szinte letrombitálta a képeket a falról, egyedülálló muzikális térré alakítva összeszűkült világunkat. A Magyar Nemzeti Galériában jártunk.

 

Több mint háromszáz helyszínen zajlott tegnap éjjel országszerte a Múzeumok éjszakája, immár tizenkettedik alkalommal. Természetesen ékes fővárosunk is bezsongott, a bőség zavarában pedig – csak viszonyításképp: Budapesten és vidéken csaknem négyezer programmal készültek a kiállítóhelyek  – mi egyetlen helyszínre koncentráltunk: birtokba vettük a Budai várat.

 

A Magyar Nemzeti Galéria hivatalosan este hat órától várta a nagyérdeműt, gondosan összeválogatott programkínálatával pedig a zene és a képzőművészet metszéspontjait helyezte fókuszba – abszolút sikerrel. Az idelátogatók mindenből kaphattak egy kis szeletet, az est megálmodói ugyanis olyan repertoárt állítottak össze, ami minden érzékszervre hatott.

 

 

A Galéria kapuján belépve, nagyjából este hét körül egy új világ tárult elénk: a termek egyetlen összefüggő közösségi térré alakultak, befogadva minden korosztályt, hozzáértőket és egyszerű érdeklődőket egyaránt. Külön turistacsoportokat vonzott már önmagában az a tény is, hogy erre az egyetlen éjszakár az intézet megnyitotta a Kupola Panorámaterászát.

 

A mi esténket viszont egyértelműen Hajós András nyitotta meg, aki mindenáron arról akarta meggyőzni közönségét, hogy a dal- és dalszövegírásnál tulajdonképpen nincs is egyszerűbb feladat a világon: bárki képes rá. Az alkalmi gyorstalpalóhoz a Modern Art Orchestra Session adta az aláfestést, akik a humoristával karöltve valóban meggyőztek minket arról, hogy a „jazz a szabadságról szól”, dalt pedig tulajdonképpen percek alatt lehet komponálni. Az est legmaradandóbb felkonferálása is ekkor hangzott el: „a következő számot Ella Fitzgerald énekelte előttem, de ő belehalt” – Hajós András szerint.

 

Tovább hömpölyögve a tömeggel a Derkovits – A művész és kora című tárlat felé vettük az irányt, ahol Büki Barbara művészettörténész kalauzolta körbe az egyéni művészetéről híres festő és grafikus iránt érdeklődőket. Az áprilisban nyílt kiállításnak nem kevesebb célja van, minthogy eloszlassa a Derkovitsról kialakult téves beidegződéseket: „a művész egyáltalán nem nevezhető elszigetelt festőzseninek, még kevésbé a ’proletár munkásosztály kiemelt alkotójának’” – magyarázta Büki Barbara.

 

 

A tárlat célja, hogy Derkovits Gyula emberi oldalát mutassa be csaknem kétszáz, a festő saját munkáin és kortársainak festményein, fotóin, grafikáin keresztül, új kontextusba helyezve a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb magyar alkotójának munkásságát.

 

A gyűjtemény több személyes tárgyat is felvonultat, így például olyan kagylóhéjakat is, amiben a művész festékeket kevert, de gyerekkori fotók és korabeli feljegyzések is színesítik a kiállítást. A tárlat egyik kiemelkedő darabja az Én és a feleségem című önarckép, ami belátást enged a művész belső, bizalmi atmoszférájába, alátámasztva ezzel a modern nyugat-európai stílusirányzatokat ötvöző Derkovits mély és bensőséges viszonyát feleségéhez, Dombai Viktóriához.

 

A kiállításon végigandalogva Barabás Lőrinc utánozhatatlan dimenziójába érkeztünk, aki ezúttal is tanúságot adott arról, hogy ő önmagában a két lábon járó, nagybetűs Zene. A produkcióban a hazai jazz színtér kiemelkedő alakja egy loop station segítségével trombitája hangját sokszorozta meg, különböző zenei funkciókban. Zajok, zörejek, a hangszer ritkán hallott, hallatott effektusai keveredtek groove-os témákkal, harmóniákkal, olykor könnyedebb, olykor progresszívabb dallamokkal.

 

A Barabás Lőrinc Trió a maga disszonanciájával végérvényesen lekerekítette az estét: a művész szinte letrombitálta a képeket a falról, egészen egyedülálló muzikális térré alakítva ezzel a Magyar Nemzeti Galériát.

 

 

A kábulatból ocsúdva a Nemzeti Táncszínház felé vettük az irányt, ám útközben alkalmi kórusba botlottunk: a Moon River Frank Sinatra-i magasságokba emelte az utánozhatatlan dunai panorámát.

 

Az esténket végül a Táncszínház előtti tűzzsonglőrök előadásának látványával zártuk, ám a Várban tovább folytatódott a kulturális feltöltődés: a Múzeumok éjszakáján hajnali kettőig tartott a pezsgés.

 

 

Egy biztos: jövőre is ott leszünk!

[facebook_like_button]

A hónap kutyája a vizsla, bemutatkozik a magyar vizsla

ZD

 

Már honfoglaló őseink mellett nemes szolgálatot folytattak remek vadász tulajdonságaiknak köszönhetően a magyar vizslák. A híres nevezetes – Hunor és Magyar találkozása a Csodaszarvassal -című képen is négy jól felismerhető vizsla látható. 1920-ban kezdődött a törzskönyvezés, majd 1935-ben lett hivatalosan is elismert a fajta.

 

Ősi magyar vadászkutyánk több fajta keresztezéséből jött létre, azonban tiszta vérűként körülbelül nyolcvan éve tenyésztik. Jellemző rájuk az elegáns megjelenés, könnyed felépítés, harmonikus mozgás és a hihetetlenül kifinomult értelem, amit az is markánsan alátámaszt, hogy a fajta minden példánya önálló entitás, külön egyéniség. Szépség és harmónia árad belőlük, vörös szőrzetük lehet  rövid és sima, vagy középhosszú és drótos.

 

 

A magyar vizsla egyik unikális tulajdonsága, hogy igazi mindenes, mivel vadászként egyszerre látja el a pointerek, szetterek és egyéb munkakutyák feladatát is. Emellett kiváló családi kutya, szereti a gyerekeket, játékos, már– már emberként viselkedik és el is várja, hogy szinte úgy is kezeljük.

Ha valaki fontolgatja, hogy büszke vizsla tulajdonos legyen, tudnia kell, hogy a fajta igazi kanapé kutya! Senki sem tudja, hogy a régi korokban melyik volt az a tenyésztési lépés, amellyel beléjük „égett” ez a hihetetlen ragaszkodás a pihentető szófák iránt, de az biztos, hogy nagy önuralom kell ahhoz, hogy leparancsoljuk őket a családi kanapéról. Mindehhez hozzátartozik, hogy nincs „kutya szaguk” sem – a megfelelő ápolás mellett -, így a gazdinak még nehezebb következetesnek lenni, nem beszélve a arról a bizonyos tekintetről, amivel még a leghitetlenebbeket is képesek levenni a lábukról!

 

 

Mivel rendkívül kedvelt fajtáról van szó, sokan elhamarkodottan döntenek a „vizslás élet mellett”, mivel számos jó tulajdonságuk miatt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nincs velük gond és semmi más törődést nem igényelnek, mint hogy megetetjük, megitatjuk, és a helyére küldjük őket. Tudni kell viszont, hogy ennek a fajtának az első perctől kezdve rengeteg figyelemre, mozgásra, együtt töltött időre van szüksége, ami annak is köszönhető, hogy sokkal érzékenyebb lelkülettel bírnak, mint más fajták.

A kölyök vizslára mindez hatványozottan igaz, így nem érdemes őket magukra hagyni, mert unalmukban szétszedik a lakást vagy a kertet. Ha van mellettük más kutya, az sokat segíthet, de leginkább a gazdira van szükségük, elsősorban vele akarják tölteni idejüket. Rombolhat akkor is, ha nincs eleget mozgatva, tehát naponta minimum egy-két órát kell vele sétálni, futni vagy biciklizni ahhoz, hogy jól érezze magát.

Mivel rengeteg ember úgy vállalja be a fajtát, hogy nem néz utána a vizsla jellegével kapcsolatos információknak, sajnos gyakran előfordul, hogy az egykori kedvenc menhelyen vagy az utcán végzi.

Szerencsére azonban ennek a fajtának is vannak „védő angyalai”, akik nap, mint nap idejüket és energiájukat nem sajnálva dolgoznak azon, hogy minél több vizslát megmentsenek.

 

 

A Vizslamentés – egy önkéntes, baráti alapon szerveződött csapat, mely céljául tűzte ki a rászoruló vizslák rehabilitációját és gazdához juttatását. Nincs menhelyük és nem is szeretnének, mivel minden mentett kutya ideiglenes befogadóhoz kerül, amíg elérnek a végleges álom gazdihoz. Az Elveszett Állatok Alapítvány csoportjaként tevékenykednek, védenceiket minden esetben oltva, chipezve, kizárólag ivartalanítva vagy ritkább esetben ivartalanítási kötelezettséggel adják örökbe.Az örökbeadás után pedig folyamatosan nyomon követik sorsuk alakulását.

Segíteni mindenki tud! Lehetőség van adótok 1%-át adományozni vagy táppal támogatni a mentett kutyusokat. Segíthetsz fuvarozással, adománnyal vagy csak azzal, hogy önkénteskedsz! Részévé válhatsz az ideiglenes befogadói élet szépségével és azzal a tudattal gazdagodhatsz, hogy segítettél ezeknek a kutyáknak a boldogabb élet megtalálásában.

A popupcafe.hu-n folyamatosan olvashatsz majd vizslás történetekről, hihetetlen mentésekről, küzdelmekről, vizslatúrákról, vizslafotózásról, egyszóval mindenről, ami VIZSLA!

 

AHOL SEGÍTENI TUDSZ :

 

Az Elveszett Állatok Alrapítvány Vizsla Fajtamentő Csoportja

Adószám:18113633-1-41

Bankszámlaszám: CIB 10702222-18113633-52000001

ail: info@vizslamentes.hu

Web: https://www.facebook.com/vizslamentes

[facebook_like_button]

Hónapok óta szingli Jennifer Lopez

Igen, pár hónapja szingli vagyok! – ismerte be Jennifer Lopez Wendy Williams talk show-jában, így már az a hír sem meglepő, hogy az énekesnő – állítása szerint – imádja az önsegítő könyveket. Azt is mondta van, hogy néha csakúgy felcsapja a Bibliát valahol, hátha választ kap a kérdéseire. J-Lo, aggódunk.

 

Önsegítő könyveket olvas Jennifer Lopez. A foci VB hivatalos dalát eőadó 44 éves énekesnő – aki már nem egyszer színészi babérokra is tört – beismerte „állandóan válaszok után kutat”, illetve keresi a hitét, ami végigvezeti majd az életén.

 

forrás: www.nb1.com

Lopez azt mondta: „Mindig is a lelkét ismerni akaró ember voltam, és rengeteg önsegítő könyvet elolvastam, ami nagy hasznomra vált. Nagyon sok bennem a kérdés, amikre állandóan választ akarok kapni. Előfordul olyan is, hogy csakúgy random felnyitom a Bibliát valahol, hátha útmutatást ad”.

Nem mellesleg – persze nem azért mert kapcsolódna az önsegítő könyvekhez – a közelmúltban jelentették be, hogy Lopez, Marc Anthony ex-felesége és hatéves ikerpár gyermekeik boldog anyukája lezárta a kapcsolatát a táncos Casper Smart-tal annak ellenére, hogy múlt hónban a férfi párként akart menni vele a Billboard Music Awards-ra. Lopez azonban ekkor már tudta, hogy az ünnepségen, mint két barát jelennek majd meg.

Wendy Williams  talk show-jában azt is megkérdezték tőle, hogy a „szingli” nála azt jelenti-e, hogy semmilyen intim kapcsolatban nem áll senkivel. Lopez válaszként pedig elismerte, hogy egy pár hónapja „valóban egyedülálló”. Korábban egyébként beszélt arról is, hogy őt nem annyira a külsőségek fogják meg a férfiakban, sokkal inkább az illető egyénisége és kisugárzása.

 

Úgy tűnik akkor, hogy hónapok óta csak roppant jóképű, ám annál butább pasikba akad bele. Hajrá J-LO!

 

[facebook_like_button]

 

Madonna csak tréfál

Nem komoly Madonna és legújabb udvarlója, Timor Steffens románca – állítják a nagy sikerű Hung Up táncos-koreográfus barátai. A popdíva és fiatal (nem) udvarlója január óta randizgat, ám egyes források szerint ez csupán „móka” a négygyermekes családanya részéről – írja a
Female 
First.

 

Madonna egyébként hat hónappal ezelőtt szakított a huszonöt éves Brahim Zaibat-tal, új „kapcsolata” pedig eleinte idillinek tűnt: a pár év elején még egymásba karolva andalgott, nem is egyszer – beleértve a Grammy-díjkiosztó gálát is.

 

forrás: www.mymdna.com

 

A régóta tartó, rendszeres randik dacára azonban Madonna és Timor Steffens nem alkotnak egy párt. A korára fittyet hányó énekesnő és koreográfus „haverja” egyébként tavaly év vége fele futottak össze Svájcban, miután bemutatták őket egymásnak a divatdiktátor Valentino kastélyában.

 
[facebook_like_button]

Múzeumok éjszkája ma!

Több, mint háromszáz helyszínen, szombaton este hat és hajnali kettő óra között szerte az országban kinyílnak a kiállítóhelyek kapui. A tizenkettedik Múzeumok éjszakáján a többi mellett Budapesten is bezsonganak a tárlatimádók és birtokba veszik a várost Szent Iván éjjelén. Vár minket a kultúra ma!

 

Ma éjjel rendezik a Múzeumok éjszakáját, amihez a főváros mellett szerte az országban rengeteg vidéki város is csatlakozott – a látogatók legnagyobb örömére.

Az év legrövidebb, Szent Iván éjszakája kulturálisan egyben a legpezsgőbb is: tavaly a nagyszabású kezdeményezésre több mint háromszázhatvan-ezer ember kapta fel a fejét és indult útnak sötétedés után. A múzeumlátogató baglyok este hat és hajnali kettő óra között ebben az évben is birtokba vehetik Magyarország több mint háromszáz múzeumát és kiállítóhelyét.

 

Akik kedvet kapnak a kulturális feltöltődéshez, mindenképpen számoljanak a program egyetlen, frusztráló tényével: a bőség zavara fokozottan igaz lehet idén is, hiszen a résztvevő helyek mintegy négyezer programmal, a többi közt koncertekkel, divatbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal és rendhagyó tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket.

www.muzej.hu

A Múzeumok Éjszakáját Budapesten tizenkettedik, vidéken pedig tizedik alkalommal szervezi meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága. Idén – az eddigi aktív részvételre való tekintettel – Debrecen, Kecskemét, Szolnok, Kaposvár-Szenna, Pécs, Hatvan-Gyöngyös, Sopron, valamint Sárospatak-Sátoraljaújhely úgynevezett kiemelt helyszínként kapcsolódik be a programsorozatba.

A szervezők ezúttal más szempontból is kiemelt figyelmet fordítanak a vidéki helyszínekre. A régiókban szervezett programok népszerűsítésében szakmai partnerként a Magyar Turizmus Zrt. is együttműködik a vidéki kiállítóhelyekkel: a Múzeumok Éjszakájára eső hosszú hétvégére a szálláshelyek kedvezményes csomagajánlatokkal várják a kulturális programok iránt érdeklődő, az ország többi részéből érkező turistákat.

 

Bővebb információért érdemes kattintani az esemény hivatalos oldalára, ha pedig esetleg nem értek rá, de érdekel, hogyan zsongott Budapest Szent Iván éjjelén, kattintsatok a Popupcafe.hu-ra, mert kis csapatunk hajnalig talpal majd a kiállítóhelyek között.

[facebook_like_button]