Látványos táncművel indul a szegedi szabadtéri játékok

 

2014.06.29.

Jövő pénteken, július 4-én tartják az idei Szegedi Szabadtéri Játékok első premierjét: a Zorba, a görögdíszletei már a Dóm téren vannak, vasárnap a Győri Balett táncosai is megérkeznek. A táncmű különleges látványvilággal kerül színre – írja a Szinház.hu.

 

Már építik a szegedi Dóm téri színpadon a Zorba, a görög című táncmű különleges díszletét. A hatalmas, geometrikus, számtalan fehér kockából álló, többlépcsős építmény önmagában is látványos díszletelem, a speciális 3D-s fénytechnikával pedig Szegeden soha nem látott élményt nyújt majd.

 

szegedisztéri

 

Július 4-én indul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. A nyitóelőadást Harangozó Gyula művészeti igazgató rendezésében és koreográfiájával láthatja a közönség. A produkció a Győri Balett és a Szeged Táncegyüttes közreműködésével valósul meg.

A próbák már gőzerővel folynak: a győriek egyelőre otthon készülnek, vasárnap csatlakoznak a szegedi csapathoz. A néptáncosokkal már hetek óta próbál a Kossuth-díjas koreográfus. „Nagyon lelkes mindenki, kitűnő hangulatban telnek a próbáink. Pályám során először dolgozom néptáncosokkal, érdekes élmény, mert teljesen mást lehet kihozni belőlük, mint a balettosokból. A ritmusérzéküket remekül fogom tudni használni a darabban: nagyon hatásos, ahogyan kidobogják a zenét, jól alátámasztja a cselekményt” – mondta Harangozó Gyula a Színház.hu-nak.

„Emberközeli előadást szeretnék létrehozni. Nem balettet láthatnak majd a nézők, hanem egy többféle táncos elemre és lenyűgöző látványvilágra építő táncművet. Azt szeretném, ha a nézők felismernék magukat az előadásban, ezért válogattam be olyan táncosokat is, akik nem kimondottan balettos alkatok; lesz teltebb és soványabb szereplőnk is. Színes, változatos figurákból álló tömeget jelenítenek majd meg” – árulta el a koreográfus a portálnak.

 

Az előadást július 4-én és 5-én láthatja először a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A címszerepet Pátkai Balázs Harangozó-díjas táncos alakítja, az angol szerepében Artem Pozdeev-et, Özvegyként Gyurmánczi Diánát láthatjuk.

 

forrás:www.szinhaz.hu

 

[facebook_like_button]

 

Magyar zenekarok lepik el a Szigetet

 

2014.06.27.

Újabb információk a Sziget Fesztivál -1. napjáról: a Nagyszínpad nyitóbuliját az Ivan & The Parazol tartja, de a szervezők még egy meglepetést is tartogatnak a Blink fellépése előtt -, hogy mi lesz ez pontosan, csak néhány hét múlva derül ki. 

 

sziget

 

Dübörög a fesztivál szezon, a Sziget pedig ahogy minden évben, idén is impozáns fellépő listát vonultat fel, erről bővebben itt olvashattok. Szintén újdonság, hogy ebben az évben először a punnany massif is a Nagyszínpadon dumálja le a lábáról a közönséget.

A magyar zenekarok központi helyszíne egyébként a megnövelt méretű Petőfi Rádió – Volt Fesztivál színpad lesz  – az egyhetes rendezvény alatt több mint ötven fellépő szórakoztatja majd a nagyérdeműt,  a többi közt a Vad Fruttik, Sena, Turbo, Anna and the Barbies, Supernem, Brains, Intim Torna Illegál, The Carbonfools, Óriás, a Belmondó, Road, Fish!, PUF, Halott Pénz, Riddim Colony, Hősök, Magashegyi, a 30Y, a sor pedig folytatódik.

Az A38 Színpadtól a Világzene Faluig, a Colosseumtól az Egyetemek Utcájáig, a Blues-Ír színpadtól az Európa Színpadig mindenhol felbukkannak majd hazai előadók, bandák, Dj-k, több mint kétszázan.

A világszínvonali hazai fesztivál idén a bulizók szervezési, tájékozódási problémáit is megkönnyíti: már elérhető a Sziget mobil alkalmazás, amiben az összes, már bejelentett fellépő és program is szerepel. 

Figyelem, már csak 45 nap van hátra a nagy mulatságig!

[facebook_like_button]

Unatkoznál hétvégén? – segítünk!

 

ja – 2014.06.27.

Napos, szép kellemes nyári idő vár ránk a hétvégén,  front sehol a közelben, lássuk hova érdemes menni! Programajánlónk: 

 

– Peace és love festékben úszva:  Budapesten idén először rendezik meg a Holi fesztivált június 27-én a Barba Negra-ban. A Holi fesztivál telihold napján zajlik és az egyik leghíresebb ünnepség India északi részein. Az emberek szárazfestéket és vizet visznek magukkal, illetve színezett vízzel feltöltött lufikat és vízi pisztolyokat. Kezdetét veszi a jó idő köszöntése, végül pedig mindenki a magasba vagy épp egymásra dobja a festéket úgy, hogy bőven jusson mindenkire, kifejezve ezzel az egyenlőséget és a szabadságot.

– Mozgás éjszakája –mert mozogni jó, viszont éjszaka még jobb: június 28-án este 10 és hajnali 4 óra között tíz sportágban próbálhatod ki magad a Hősök terén és a Városlegetben. Gyere egyedül, barátokkal vagy a családoddal. Hozd ki a munkatársakat, körözd le a főnököt, evezz a holdfényben a csoporttársakkal! Futhatsz és biciklizhetsz a kivilágított Andrássy úton, pingpongozhatsz a Hősök terén, tollasozhatsz a Városligetben. Rád vár a zumba és a salsa buli. Megtudhatod, mi az a speedminton, hogy a te sportod-e a nordic walking. A városligeti tavon pedig kipróbálhatod az éjszakai sárkányhajózást. További infok itt. 

 

mg-logo

 

– A Balaton szerelmeseinek  jó hír, hogy ezen  a hétvégén kezdődik Balatonfenyvesen a Balatonpark elnevezésű egész nyáron tartó programsorozat, ahol a többi közt a Magna cum Laude is fellép. További infok itt. 

– Tatán rendezik ismét a szokásos Víz, Zene, Virág Fesztivált, ahol fergeteges vidámság és program kavalkád vár kicsikre és nagyokra egyaránt.

– A mozgásra vágyó kisebbek és nagyobbak kötetlenül hancúrozhatnak a Placcs Placcon Újpesten (korábbi cikkünk itt), akik pedig a kalandokat a fotelben ülve kedvelik azok megnézhetik a moziban a régóta várt Így neveld a sárkányodat 2-t.

 

És persze tovább dübörög a foci-vb, izgalmas nyolcaddöntők sora Brazíliából, szünet nélkül!

 
[facebook_like_button]

Óriási nyílzápor Ópusztaszeren

 

zd – 2014.06.26.

Szeretnél megismerkedni a X.századi hadi táborokkal és pont nincs programod hétvégére? irány Ópusztaszer! „Minden évben több mint ezer íjász lő együtt, már-már unikumnak számít a rendezvény” – mondta a főszervező.

 

A pozsonyi csata hőseinek tiszteletére rendezik meg június 27-29. között a világ legnagyobb történelmi íjásztalálkozóját. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogatók, megismerkedhetnek a honfoglaló magyarok életvitelével, kultúrájával, hadi táboraikkal.

 

 

Szombaton gólyalábakon és csepűrágóktól érkezik a hír: 16 órától harminc lovas és megannyi íjász közreműködésével sor kerül a nagy történelmi együtt lövésre. “A Kárpát-medence minden szegletéből érkeznek íjászok. Látványos, speciális selyemszalaggal átfont nyilaikkal ezúttal nem bábukra, hanem egymásra fognak célozni.” A határtól innen és azon túlról „minden évben több mint ezer íjász lő együtt, már-már unikumnak számít a rendezvény” – tette hozzá érdekességképp az igazgató.

A nyolcadik éve megrendezett találkozó első napja ízelítőt ad a programok hangulatáról, majd szombaton elkezdődik a sátrak és táborok építése és a nyílzápor próba.

 

forrás: OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Mintha egy történelmi film forgatásának helyszínére csöppennénk, szemtanúi lehetünk az Árpád-fejedelem 907-es ütközete előtti tisztelgésnek, ahol a „fellépők” és lovaik, korhű jelmezt viselnek. Mindeközben sok más program is lesz, mint például kipróbálhatjuk a gólyalábazást vagy megtekinthetjük a színjátszó csoportokat, a nagyszínpadi kulturális és folklórműsorokat, részt vehetünk a hétpróbás íjászvetélkedésen és az állandó kiállításokon.

 

forrás: www.alon.hu

[facebook_like_button]

Szent Iván éj Szentendrén norvégokkal, dánokkal, litvánokkal és finnekkel

 

2014.06.25.

 

Hét balti és skandináv állam, valamint Magyarország Szent Iván-napi hagyományai elevenednek meg szombaton a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum estig tartó programjában.

 

Mint ismert, a nyári napforduló Dániában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban az egyik legkedveltebb és a legnépszerűbb nap, több helyütt nemzeti ünnep is. Itthon is több helyen hagyománya van Szent Iván éjjelének, ahogy arról korábban mi is beszámoltunk. 

 

 

Az ünnep a fiatalok számára is fontos, mert szerelmi “varázslási” funkciója is van, emellett az északi országok lakói szerint az ezen az éjjelen gyűjtött gyógynövények és virágok titokzatos erővel bírnak – mondta Kecskés Noémi a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum sajtóreferense a távirati irodának.

Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon a júniust Szent Iván havának is nevezték. A nyár közepi tűzgyújtás elősegítette, hogy jó termés legyen, megóvott a jégesőtől és nem utolsó sorban a fiatalok a tűz körül szerelmet is “varázsoltak”. A Szent Iván tüzében sült alma gyógyító hatással bírt, a tűzcsóvák forgatását pedig dalok is kísérték.
A skanzen kínálatában a többi közt szerepel svéd májusfaállítás, dán vikingjáték, finn, karjalai, lett dalok éneklése, de a látogatók megtudhatják azt is, hogy milyen a norvég népzene és a kelet-európai cigányzene összeházasítása.

 

www.utazok.hu

 

A gasztronómia különlegességek között bárki betérhet a litván sörkocsmába, de, mint különlegesség a lettek sajt- és édességkínálatát és a finnek pop-up éttermét említette Kecskés Noémi.
A gyerekre sokféle ügyességi játék és foglalkozás vár, de ők is megismerkedhetnek balti és skandináv népmesékkel.

A fesztiválszínpadi megnyitón a vendégeket Észtország, Finnország, Lettország, Litvánia, Norvégia és Svédország nagykövete köszönti.

 

[facebook_like_button]