Mese készül egészséges ételekből

2014.06.20.

 

A gyermekirodalmat viszi be a konyhába Kormos Ildikó filmrendező azzal a háromrészes mesesorozattal, amelyben a nézők Móricz Zsigmond és Csukás István egy-egy művét, valamint több népköltészeti alkotást is megismerhetnek játékos formában – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) blogján az alkotóval készített interjúban. A hét-hét perces epizódokban óvodáskorú gyerekek zöldségekből, gyümölcsökből és más köznapi ételalapanyagokból készítik el a mese szereplőit, amelyek aztán életre kelnek a képernyőn. A filmsorozat az NMHH Médiatanácsának Macskássy Gyula pályázatán nyert támogatást.

 
 

– Első alkalommal készít animációs filmet. Miért próbálta ki ezt a műfajt is?

– Ez egy régi, több mint tízéves elképzelés. Még a Duna Televíziónál dolgoztam ismeretterjesztő és gyerekműsorokban, és napirenden volt egy önálló gyermekszerkesztőség megalakítása, amihez filmterveket kerestek. Biológus és tanári végzettségem is van, ezért talán nem meglepő, hogy eszembe jutott az ehető figurákból készülő történetek gondolata. A terv mindenkinek tetszett, de pénzt nem kaptam hozzá, a gyermekszerkesztőség végül nem jött létre. Amikor kiírták a Médiatanács pályázatát, tudtam, hogy ez az ötlet épp ide való, jelentkeztem és támogatást nyertem. A munkák kivitelezéséhez segítségül hívtam Pap Károlyt, aki a filmek animációs supervisora lett.

 

mediatanacs.blog.hu

 

– Milyen céllal vágott bele ennek a filmötletnek a megvalósításába?

– A filmmel szeretném közel hozni a gyerekekhez a színvonalas meséket, gyerekverseket, mondókákat és megszerettetni velük az értékes irodalmat. Emellett tudjuk, hogy a gyerekek között sok a rossz evő – a mesékkel játékos formában fokozhatjuk étvágyukat, ösztönözhetjük őket arra, hogy több zöldséget, gyümölcsöt egyenek anélkül, hogy azt nagyon direkt, erőszakos módon követelnénk tőlük.

 

mediatanacs.blog.hu

 

C-vitaminban és kreativitásban gazdag mesevilág

Fontosnak tartottam, hogy az epizódokban ne csak az elkészült figurákkal eljátszott meséket, hanem az elkészítés folyamatát is bemutassuk, így azok könnyen utánozhatók legyenek a szülők, az óvónők számára, és más mesék, történetek, szövegek hasonló feldolgozására inspirálhassák őket. A gyerekek kreativitását ezzel a módszerrel nagyszerűen lehet fejleszteni: a forgatás alatt is volt példa arra, hogy egy kislány saját verset költött a keze alatt alakuló figurához. Szerencsés esetben akár egy egész mesefaló mozgalom is elindulhat, amihez persze kellő marketing is kell majd.

 

– Csukás István Sün Balázsról szóló meséje, a Három szabó legények című népköltés és Móricz Zsigmond A török és a tehenek című története elevenedik meg a filmekben. Miért éppen ezt a hármat választotta ki a gyerekirodalmi alkotások közül?

– Mindhárom olyan jól bevált szöveg, amit ismernek az óvodások, és úgy gondoltam, szívesen töltenék az időt a bennük szereplő figurák elkészítésével. A legkedveltebb mese a három közül egyébként a Sün Balázs volt. Nekem A török és a tehenek a személyes kedvencem.

 

Mivel jóval több feldolgozásra érdemes mű van, örömmel dolgoznék a folytatáson is. Ezért beadtuk a jelentkezést a Médiatanács Dargay Attila-pályázatára is, ami az animációs sorozatokat finanszírozza, és remélem, hogy sikerrel járunk majd. Az egyes történetek mellett az epizódokban a témához fűződő más, rövid mondókákat, dalokat is tervezünk bemutatni. A negyedik epizódban azonban ismét Móriczhoz fordulnánk, az Iciri-piciri verséből kiindulva. De ott van a talonban Zelk Zoltán és Móra Ferenc is.

 

mediatanacs.blog.hu

 

– Kik kölcsönzik a hangjukat a mesefigurákhoz?

– Három színészt kértünk fel, Forgách Gábort, Lippai László és Mikó Istvánt. Jó hangulatban telt a szinkron, sokat nevettünk a figurákon. Egy-egy színész természetesen több szereplőt is megformált, de nem volt vita azon, hogy ki legyen például a Sün Balázs (Mikó István), a fekete tehén (Forgách Gábor) vagy a kivibéka (Lippai László).

– Milyen nehézségek adódtak a kivitelezés során?

 

– Különösebb nehézségről nem tudok beszámolni. Persze ha több pénzből tudunk gazdálkodni, az mindig jól jön, így viszont annyiban kicsit csalnunk kellett, hogy a figurák megalkotásának folyamatát a félkész állapotoktól vettük fel, a gyerekeknek már felnőttek által előkészített darabokat adtunk. Ha ugyanis a teljesen a legelejéről kezdjük felvenni, jóval tovább tartott volna és megdrágította volna a munkát. Szívesen alkalmaztam volna a hagyományos animációs technikát is a számítógépes helyett, mert úgy életszerűbb mozgás érhető el. De az jóval macerásabb és költségesebb út lett volna, mint ha egy kék háttér előtt mozgatjuk a párizsifülű zsemlemalacot, a körtesünt, a retekegeret és társait. Amit kicsit kényszernek éreztünk, az a pályázatban megszabott epizódonkénti legfeljebb hét perces játékidő. Több szabadságot adna a rendezőknek, ha a kiírás rugalmasabb lenne, és nem kötnék ki benne, hogy milyen hosszúságú epizódokat készítsünk. Ez a hét perc ugyanis elég kevés volt arra, hogy megmutassuk az meseszereplők megszületését az ételalapanyagokból, és azután még magát a mesét is animáljuk az adott epizódban. A másik lehetőséget, a 26 perces önálló filmet viszont már túl hosszúnak éreztük egy óvodásoknak készülő témafeldolgozáshoz.

 

(…a teljes interjú a Médiatanács blogján érhető el)

[facebook_like_button]

Nincs hasmenésjárvány Magyarországon

2014.06.20.

 

Melegben természetes, hogy nő a gyomor- és bélpanaszokat okozó megbetegedések száma.

 

 Nincs hasmenésjárvány Magyarországon – írja a Weborvos. A megbetegedések száma az évszaknak megfelelően alakul – mondta Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek. Ócsai Lajost az MTI azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban kereste meg, amelyek szerint hasmenésjárvány van az országban. A főosztályvezető azt mondta: a múlt hétre és az azt megelőző napokra jellemző meleg időben természetes, hogy nő a gyomor- és bélpanaszokat okozó megbetegedések száma.

 

forrás: nograd24.hu

 

Mint ismert, június elején négy megyében jelentettek 3-25 embert érintő gasztroenteritisz-megbetegedéseket, de mint a főosztályvezető hangsúlyozta, ez nem haladja meg az ebben az időszakban általában bejelentett esetek számát.

Ócsai Lajos a megelőzésről szólva kiemelte: nagyon fontos a megszokottnál is gyakoribb kézmosás és az, hogy az ételek – különösen a tojást, tojásfehérjehabot tartalmazók – minél hamarabb hűtőbe kerüljenek. A rossz higiéniai körülmények növelik a megbetegedés kockázatát. A gyerekeknél és az időseknél kiemelten kell figyelni erre, mert a hasmenés következtében náluk fokozott a kiszáradás veszélye – tette hozzá.

 
[facebook_like_button]

Apple újdonságok, hogy ne maradj le semmiről!

ZZS 2014.06.20.

 

 

Alma mániás vagy? Szeretnél minden újdonságról elsőként tudni? Itt a lehetőség, ugyanis nemrég EddyCue- az Apple alelnöke azt nyilatkozta, hogy az elmúlt huszonöt év legjobb termékeivel jelentkeznek 2014-ben. Lássuk az előrejelzést!

 

Június // Július

Érkezik az iMac frissítés, ami semmi extrát nem tartalmaz, mert előreláthatóan a nemrég bemutatott MacBook Airnél megismert frissítések jelentkeznek tehát: picit gyorsabb CPU, valamint egy százdolláros árcsökkenés.v

Július // Augusztus

Nem várható különösebb mozgás, de mivel már nagyon régen érkezett frissítés a Mac minire, ezért esetleg erre lehet számítani. Időszerű lenne egy teljesen új modell bemutatása, de persze az is lehet, hogy marad a régi széria, ha eddig nem történt semmi.

 

forrás: imagazin.hu

 

Szeptember

A nyári nihil után nagyon izgalmas ősz következik. Természetesen érkezik az  iPhone 6 és aiOS 8 is. Mivel még hivatalos bejelentés nincs a készülékről, ezért részletekkel sajnos nem tudunk szolgálni. Az Ipodokat is ebben a hónapban szokták bemutatni, de mivel tavaly sem volt újítás a színeken kívül, ezért kérdéses aiPod sorsa is. Az eladások száma csökken a statisztikák alapján, még az is elképzelhető, hogy valamilyen okos kiegészítő lép a helyébe , tegyük fel, az okos óra. A hónap főszereplője lesz továbbá az Apple TV frissítés is, amit szintén nagyon régen nem aktualizáltak már.

 

forrás: imagazin.hu

 

Október

Ahogy minden év októberében, úgy idén is jön az új iPad család frissítése. Várható az erősebb CPU és GPU, de a design a régi. Ugyancsak októberben érkezik az OS X Yosemite, a végleges verzió, ami ingyenesen letölthető lesz.

 

November

Ez a hónap már erősen a karácsonyról szól, jobban mondva az ajándékdömpingről. A MacBook Pro frissítése szinte biztos. Lehetséges, hogy piacra dobnak még egy új monitort is, de erről sincs hivatalos kommunikáció.

 

forrás: www.imagazin.hu

[facebook_like_button]

A hónap kutyája a vizsla, bemutatkozik a magyar vizsla

ZD

 

Már honfoglaló őseink mellett nemes szolgálatot folytattak remek vadász tulajdonságaiknak köszönhetően a magyar vizslák. A híres nevezetes – Hunor és Magyar találkozása a Csodaszarvassal -című képen is négy jól felismerhető vizsla látható. 1920-ban kezdődött a törzskönyvezés, majd 1935-ben lett hivatalosan is elismert a fajta.

 

Ősi magyar vadászkutyánk több fajta keresztezéséből jött létre, azonban tiszta vérűként körülbelül nyolcvan éve tenyésztik. Jellemző rájuk az elegáns megjelenés, könnyed felépítés, harmonikus mozgás és a hihetetlenül kifinomult értelem, amit az is markánsan alátámaszt, hogy a fajta minden példánya önálló entitás, külön egyéniség. Szépség és harmónia árad belőlük, vörös szőrzetük lehet  rövid és sima, vagy középhosszú és drótos.

 

 

A magyar vizsla egyik unikális tulajdonsága, hogy igazi mindenes, mivel vadászként egyszerre látja el a pointerek, szetterek és egyéb munkakutyák feladatát is. Emellett kiváló családi kutya, szereti a gyerekeket, játékos, már– már emberként viselkedik és el is várja, hogy szinte úgy is kezeljük.

Ha valaki fontolgatja, hogy büszke vizsla tulajdonos legyen, tudnia kell, hogy a fajta igazi kanapé kutya! Senki sem tudja, hogy a régi korokban melyik volt az a tenyésztési lépés, amellyel beléjük „égett” ez a hihetetlen ragaszkodás a pihentető szófák iránt, de az biztos, hogy nagy önuralom kell ahhoz, hogy leparancsoljuk őket a családi kanapéról. Mindehhez hozzátartozik, hogy nincs „kutya szaguk” sem – a megfelelő ápolás mellett -, így a gazdinak még nehezebb következetesnek lenni, nem beszélve a arról a bizonyos tekintetről, amivel még a leghitetlenebbeket is képesek levenni a lábukról!

 

 

Mivel rendkívül kedvelt fajtáról van szó, sokan elhamarkodottan döntenek a „vizslás élet mellett”, mivel számos jó tulajdonságuk miatt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nincs velük gond és semmi más törődést nem igényelnek, mint hogy megetetjük, megitatjuk, és a helyére küldjük őket. Tudni kell viszont, hogy ennek a fajtának az első perctől kezdve rengeteg figyelemre, mozgásra, együtt töltött időre van szüksége, ami annak is köszönhető, hogy sokkal érzékenyebb lelkülettel bírnak, mint más fajták.

A kölyök vizslára mindez hatványozottan igaz, így nem érdemes őket magukra hagyni, mert unalmukban szétszedik a lakást vagy a kertet. Ha van mellettük más kutya, az sokat segíthet, de leginkább a gazdira van szükségük, elsősorban vele akarják tölteni idejüket. Rombolhat akkor is, ha nincs eleget mozgatva, tehát naponta minimum egy-két órát kell vele sétálni, futni vagy biciklizni ahhoz, hogy jól érezze magát.

Mivel rengeteg ember úgy vállalja be a fajtát, hogy nem néz utána a vizsla jellegével kapcsolatos információknak, sajnos gyakran előfordul, hogy az egykori kedvenc menhelyen vagy az utcán végzi.

Szerencsére azonban ennek a fajtának is vannak „védő angyalai”, akik nap, mint nap idejüket és energiájukat nem sajnálva dolgoznak azon, hogy minél több vizslát megmentsenek.

 

 

A Vizslamentés – egy önkéntes, baráti alapon szerveződött csapat, mely céljául tűzte ki a rászoruló vizslák rehabilitációját és gazdához juttatását. Nincs menhelyük és nem is szeretnének, mivel minden mentett kutya ideiglenes befogadóhoz kerül, amíg elérnek a végleges álom gazdihoz. Az Elveszett Állatok Alapítvány csoportjaként tevékenykednek, védenceiket minden esetben oltva, chipezve, kizárólag ivartalanítva vagy ritkább esetben ivartalanítási kötelezettséggel adják örökbe.Az örökbeadás után pedig folyamatosan nyomon követik sorsuk alakulását.

Segíteni mindenki tud! Lehetőség van adótok 1%-át adományozni vagy táppal támogatni a mentett kutyusokat. Segíthetsz fuvarozással, adománnyal vagy csak azzal, hogy önkénteskedsz! Részévé válhatsz az ideiglenes befogadói élet szépségével és azzal a tudattal gazdagodhatsz, hogy segítettél ezeknek a kutyáknak a boldogabb élet megtalálásában.

A popupcafe.hu-n folyamatosan olvashatsz majd vizslás történetekről, hihetetlen mentésekről, küzdelmekről, vizslatúrákról, vizslafotózásról, egyszóval mindenről, ami VIZSLA!

 

AHOL SEGÍTENI TUDSZ :

 

Az Elveszett Állatok Alrapítvány Vizsla Fajtamentő Csoportja

Adószám:18113633-1-41

Bankszámlaszám: CIB 10702222-18113633-52000001

ail: info@vizslamentes.hu

Web: https://www.facebook.com/vizslamentes

[facebook_like_button]

Tetkót csináltatott Lady Gaga

Trombitát varratott a karjára Lady Gaga – írja a Female First. A 28 éves énekesnőnek nem mellesleg már több mint tíz tetoválása van, beleértve a csípőjére készíttetett virágokat és a combján díszelgő egyszarvút, ám most elkészült a hangszer is a jobb kezének belső oldalára, a jazz zenész Tony Bennett tiszteletére.

lady_gaga_underarm_biceps_tatt
Forrás: www.allcelebritytattoos.com

 

Erről Gaga szerdai Instagram képe is tanúskodik, amit a szalonból töltött fel a következő felirattal: „vágjunk bele, eljött a jazz ideje!”.

 

forrás: Femalefirst

 

Az extravagáns énekesnő mindezt New York-ban kivitelezte, a tetováláskor pedig Iron Maiden-es polót és hatalmas göndör parókát viselt. A művészi trombitát egyébként Becca Roach készítette.

Valamiért Tony Bennett megihleti a tetováltatni vágyó sztárokat, ugyanis Gaga jazz zenész barátja, Brian Newman – aki szintén dolgozott már Tony oldalán – szintén magára varratta a hangszert, majd ennek örömére gyorsan szelfiztek is egyet az énekesnővel.

 

Szép kis nap lehetett.

 

[facebook_like_button]