Barát, társ és kiváló tanító – kutya a családban

[facebook_like_button]

Igaz a mondás: a kutya az ember legjobb barátja. Ennek ellenére sok szülő egyáltalán nem tartja jó ötletnek, ha a kisgyermek mellett háziállatok is helyet kapnak a családban. Ennek ellenére már kutatások is bizonyítják: kifejezetten jót tesz a gyerekek ellenálló képességének és későbbi beilleszkedési szokásainak, ha már a kezdetektől kutya- vagy macskatársaságban nevelkednek. És ez még csak két hangsúlyos érv. Megpróbáljuk meggyőzni.

 

 

Időről időre felmerül a kérdés a legtöbb szülőben: veszélyt jelent-e, ha a gyermeke mellett kutyát tart otthon vagy inkább csak jó hatással van a csemetére? Annak ellenére, hogy az aggályok nem teljesen alaptalanok, a mondás a szó legszorosabb értelmében igaz: a kutya az ember legjobb barátja, így felelős tartás és nevelés mellett a négylábú kedvenc leginkább hasznára, mintsem kárára válik a gyermeknek.

 

 

Számtalan kutatás bizonyította már, hogy azoknak az apróságoknak, akik négylábú mellett nőttek fel, vagy más állatokkal folyamatosan érintkeznek sokkal ellenállóbb az immunrendszerük, mint azon társaiknak, akiket „sterilebb” körülmények között nevelnek.
Ezen túl az állattartás nagyban segíti a gyerekek későbbi szocializálódását, így már életük korai szakaszában megtanulhatják, hogyan kell a környezettel könnyedén kapcsolatot teremteni, megtapasztalhatják mivel jár a felelősség, de azt is, hogy a kutya vagy bármilyen állat éppolyan élőlény mint mi emberek: törődést és gondoskodást igényel.

 

Nem utolsó sorban már a nulladik perctől kezdve átélhetik, milyen hálás és szeretetteljes minden háziállat pusztán a mindennapi gondoskodásért cserébe.
Azok gyerekek, akik kutyák vagy macskák mellett nőnek fel nagyobb biztonságérzettel rendelkeznek, ezért a kisgazdik játékosabbak és bátrabbak is társaiknál.

 

 

A következő képeken – ahogy számos, az interneten keringő videó és fotó tanúsága szerint is – jól látszik, hogy a helyesen nevelt és tartott kutyák milyen fegyelemmel és gondossággal közelítenek az újszülöttekhez, akik ezt szemmel láthatóan nagyon is élvezik.

 

Képek forrása: http://www.babamama.hu/cikk/1020-kutya-baba-baratsag

 

Szólj hozzá!