zd-2014.06.15.
“Az Idáig tudom a történetet annyira magával ragadó, természetes és közvetlen írás, hogy konkrétan nehézséget okoz letenni a könyvet és konstatálni, hogy a végére értünk”.
Vérbeli Kispál és a Borz rajongóként izgatottan vártuk a pillanatot, amikor kézbe vehetjük Lévai Balázs és Lovasi András- Idáig tudom a történetet című frissen megjelent könyvét. Leginkább az érdekelt, hogy a szerzők mennyire engednek mélyre annak az embernek az életébe, aki a Kispál és a Borzzal a rendszerváltás után olyan zenei világot teremtett, ami minden korábbitól különbözött, ezért életérzésben is olyasmit adott közönségének, amihez hasonlót azóta egyetlen formáció sem tudott.
A hivatalos könyvbemutatón Lovasi elmondta, hogy nem lehet belesűríteni az életét négyszáz valahány oldalba és vannak sztorik, amiket inkább megtartott volna magának.
A látszat viszont csal: az író és „Bandi” olyan részletes életrajzi kötetet hozott össze, hogy ha egyszer a végére érünk, már-már úgy érezzük, gyerekkori jó barátságban vagyunk a szereplőkkel. A sztori valóban az alfától indul a család származásától elkezdve a kisgyermeki álmokon és a sportszereteten át, részletesen kifejtve azt is, hogyan ment végig Lovasi azokon a grádicsokon, amik végül elvezették élete nagy fordulópontjaihoz. Lévai emellett részletesen ír érzelmekről, problémákról, szerepekről, barátságokról, dalokról, zenélésről, örömről és bánatról is, testközelből.
Ennek ellenére a történet kiválóan lavírozik azon a nagyon érzékeny határvonalon, amitől pont annyira lesz részletes, amennyire az befogadható egy rajongó vagy akár egy egyszerű érdeklődő számára.
Lovasi a terjedelmes könyv megjelenésének ellenére úgy gondolja, olyan történetei vannak, mint bárki másnak, ami lényegében igaz is. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy ő személy szerint hogyan élte meg a saját sztorijait, mindemellett pedig hogyan valósította meg önmagát lépésről lépésre.
Őszintén mesél a „rock ’n’ roll életstílussal” járó bulizásokról, a pályaudvari földön alvásról, zenekarokról, a backstage világáról, volt feleségéről, lányairól, szeretőiről.
www.litera.hu
Arról is beszél, hogyan születnek a dalai, milyen érzés volt átvenni a Kossuth-díjat, hogyan változott a Kispál és a Borz, hogyan jött létre a szóló album és végül a Kiscsillag.
Lovasi többször állapítja meg: nem tartja magát „jó csávónak” és nem is barátkozna magával, sőt, túl sokat beszél, ami többnyire idegesíti a körülötte lévőket.
Minket viszont egyáltalán nem idegesített, sőt, az Idáig tudom a történetet annyira magával ragadó, természetes és közvetlen írás, hogy konkrétan nehézséget okoz letenni a könyvet és konstatálni, hogy a végére értünk.
Természetesen szóba kerülnek a sokszor érthetetlen de cseppet sem értelmzehetetlen dalszövegek is. A könyvben erről így ír: „Észre kellett vennem, valójában a szöveg akarja ezt, én csak követem az utasításait. Ilyenkor érzi az ember, hogy nem ő írja a szöveget, hanem mindig is létezett valahol mélyen, ő csak letekerte a palackról a kupakot. Meghallani a kopogtatást, kevés ennél örömtelibb dolog létezik egy alkotó ember számára. Mint mikor a kutyád belülről kaparja a bejárati ajtót, kinyitod, és rohanni kezd, ahogy csak bír.”
[facebook_like_button]