Kategória: Trend – Design

 

zd / jzs – 2014.07.03.

 

Kleininiger Lilla ékszerdobozokat készít a „macisajt” kerek papírtartójából. Az eredeti csomagolásra nemhogy nem lehet ráismerni, de a dobozoknak még a textúrája is megváltozik. Lilla szerint minden az önkifejezésről és a kibontakozásról szól és az alkotói folyamatokról – amikor az ember visszatalál önmagához. Anyagi és üzleti ügyekben pedig nem gondolkodik, inkább a szép dolgokat keresi az életben. A hét beszélgetése.

 

– Mikor kezdtél érdeklődni a művészetek iránt?

 

– Tipikus művész lélek vagyok, így az óvodában is leginkább a rajzolás kötött le, általánosban pedig már versenyeken indultam. Viszonylag hamar rájöttem, hogy a művészet, mint olyan, egyfajta „útlevél” az életben és az igazság az, hogy nem is nagyon volt más eszközöm az önkifejezésre. Rájöttem, hogy a rajzolás egy külön világba visz, így ki tudok bújni a valóságból és a kötelezettségek alól. Amit természetesen nagyon élveztem.

 

 

– A művészi pályád elég sokszínű, rengeteg dologba belekóstoltál, amíg eljutottál oda, amit most csinálsz. Mik voltak azok az állomások, ahol ki tudott bontakozni a tehetséged?

 

– Először festéssel kezdtem, amivel nagyon sokáig foglalkoztam. Ez később odáig fejlődött, hogy két évet sikerült elvégeznem festő szakon az Ars Hungaricában (kulturális, művészeti és oktatási alapítvány – a szerk.), aztán szintén két évig animációval foglalkoztam, ahol akvarell filmeket készítettem. Utóbbi „kiváló” befektetés, mivel hét-nyolchónapnyi munkával nagyjából egyetlen kétperces kisfilmet lehet összedobni. Nagyon aprólékos munka.

 

– Úgy tervezted ekkor, hogy megtalálod a saját eszközöd – ha lehet így mondani – és csak abból élsz, vagy inkább szerzel egy polgári végzettséget, és a művészi vonal csak hobbi marad?

 

– Nincs „becsületes civil foglalkozásom”, próbálok mindenáron a vizuális művészeten belül mozogni. Például van, hogy stylist- asszisztensként dolgozom, de vágtam már filmet, oktattam gyerekeket szabadon alkotni és voltam szörfoktató is.

 

 

– Hogy jött a szörf?

 

– Mindig imádtam nézni, ahogy a hullámlovasok száguldoznak a víz tetején, és ugyanezt éreztem a siklóernyőzéssel kapcsolatban is. Tetszett, hogy akik ezt csinálják, azok lentről színes pöttyöknek látszanak az égen és irigyeltem őket, hogy ennyire magasra repülhetnek. Később épp Nagykovácsi utcáin tekeregtem biciklivel és egyszercsak elhatároztam, hogy most azonnal valamelyiket elkezdem megtanulni. Először a szörföt választottam, mert a vizet egész életemben imádtam és otthonosan mozogtam benne. Már akkor bejött az életembe az újrahasznosítási őrület is, mivel szörf dobozok kartonjait vagdostuk szét nyaranta, hogy képeslapokat csinálhassunk belőle. Jelenleg pedig vízi shiatsut is tartok, ami egy alternatív mozgásterápia egészséges és sérült emberek számára.

 

– Ha elsétálunk a Lánchíd utcai design shopba, megtaláljuk a te munkáidat is, amik gyönyörű, kézzel festett ékszerdobozok – vagyis, ki-mire használja. Honnan jött az ötlet?

 

– Állandóan vannak ötleteim. Most például a pizzás dobozokat gyűjtöm és tudom, ha majd lesz egy kis időm, valamit fogok belőle kreálni. Igazából ez úgy néz ki, hogy eszembe jut valami és abban a pillanatban az a tökéletes gondolat. Bekerülök egy információ-áradatba és azt remélem, hogy amit kitalálok, az előttem senkinek nem jutott még eszébe. Olyan, mintha időnként megnyílna az égen egy kapu, amiből lecsúszdáznak az ötletek és aki nyitott rá, az megkapja és megcsinálhatja. Szóval így jön az ihlet. Először persze rengeteget kísérletezek az anyaggal, a formákkal – ahogy a macis-dobozokkal is – aztán eljutok egy végső állapotig, amivel egy ideig elégedett is leszek. A dobozkáknál végtelen sok lehetőséget látok még.

 

 

– Hogy zajlik az elkészítési folyamat? Például induljunk ki abból, hogy vacsoránál elfogy belőle a sajt. Mi történik ez után?

 

– Borzasztóan aprólékos munka. Először leszedegetem róla a fölösleges rétegeket, ami azért fontos, hogy szép alap kerüljön rá. …Aztán ki kell találnom, hogy milyen színű legyen. Ez függhet különböző más munkáimtól, az évszaktól, vagy az éppen aktuális hangulatomtól. Például amikor sokat vagyok víz közelben, akkor nyilván a kék a domináns szín. Aztán keresek a montázsokhoz papírokat, anyagokat, formákat és kivágom őket, majd ragasztok, és a végén az egészet lelakkozom. Amikor mindezzel készen vagyok, készen lesz a kis doboz is.

 

– Hol lehet őket megvenni?

 

– Lehet tőlem rendelni a Soleil Design Facebook oldalán, a Lánchíd 17 nevű boltban, a  MÜSZIBEN és a Szimpla Design boltokban. Hamarosan pedig elkészül a hivatalos honlapom, és ott is elérhető leszek.

 

 

– Hogy látod, önmagában a művészetből, művészi tevékenységből meg lehet élni?

 

– Ha ez lenne az egyetlen pénzkereseti forrásom, akkor valószínűleg nem jönnék ki a pénzből havonta. Persze nem ártana egy olyan emberrel együtt dolgoznom, aki irányt mutat, hogy hol és hogyan hirdessem magam és a munkáimat. Valószínűleg akkor több hasznom is lenne belőle. Úgy gondolom bármiből lehet pénzt csinálni, de nekem valahogy a fókuszom lecsúszik erről.  Nem anyagi dolgokban vagy üzletben gondolkodom elsősorban, inkább a szép dolgokat keresem az életben.

 

– Vannak vásárok vagy kiállítások, ahol meg tudsz jelenni alkotóként és látják a munkáidat?

 

– Rendeszeresen vannak kiállítások és design-vásárok, ahol nagyon sok emberhez eljut, amit csinálok. Ilyenkor személyesen is beszélgethetek a vevőkkel, megrendelőkkel. A sikeresség pedig mindig mástól függ. Előfordul, hogy egy-egy dobozt vesznek csak meg, de volt olyan is, hogy egy külföldi lány megvette az összes kiállított árumat, annyira tetszettek neki.

 

– Volt olyan kiállításod, ami valamiért különlegesen kedves emlék maradt?

 

– Mindegyiket szerettem, annak ellenére, hogy nem tulajdonítottam nekik túl nagy jelentőséget. Ez alól talán egy kivétel van, az a nap, amikor a Margit-szigeten a Víztoronyban állították ki a munkáimat. Régen egyébként csináltam lakás kiállításokat is, amikor a saját lakásom volt  a „galéria” és meghívtam a barátaimat, ismerőseimet – na ez óriási élmény volt. Persze akkor még olyan lakásban laktam, aminek a padlóját össze lehetett festékezni.

 

– Arról már beszéltél, hogy gyerekkorodban mit jelentett a művészet. Mi a helyzet most?

 

– Sokminden nem változott. Csak így, alkotói folyamatokban találok vissza magamhoz. Fontos, hogy tudjak néha egyedül lenni, kitalálni és elkészíteni dolgokat, de a leglényegesebb, hogy mindig legyen végeredmény is. Kicsit olyan, mintha meditálnék ilyenkor. Szeretem, ahogy visz magával a „flow”. Ebben pedig semmi különleges nincs, hiszen valaki ugyanezt a táncban éli meg, vagy az írásban, fotózásban – én a képzőművészetben. Nekem ez a legegyszerűbb és legizgalmasabb út.

 

 

– Milyen amikor visz magával a „flow”?

 

– Nehéz megfogalmazni. Minden ember életében vannak különleges pillanatok, amikor minden tökéletesen a helyére kerül. Ennek olyan ereje van – függetlenül attól, hogy ez a műveimen átjön vagy sem -, hogy úgy érzem, akkor és ott annál jobb dolgot nem is tehetnék, és amit a helyére teszek, annak tényleg ott van a helye. Aki művészettel foglalkozhat, annak ez az érzés a világon a legnagyobb ajándék. Persze bárki, bármikor megtapasztalhat ilyesmit. Szerintem az egész önmagunk kibontakoztatásáról szól.

 

 

Előző heti beszélgetésünket a Krimiestek kitalálójával ITT olvashatjátok.

 

 

[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Kleininiger Lilla csodálatos színvilága

Nyomozás, rezső, kalózhajó – Bemutatkozik a krimiestel

 

 

2014.07.02.

Mentorprogramot indít a Design Terminál kreatívipari vállalkozások számára. A program célja, hogy a terület képviselői szabadalmi jogi, üzletfejlesztési és márkaépítési területen is felkészülten lépjenek a nemzetközi piacra. A jelentkezések határideje 2014. augusztus 8.

 

A Design Terminál pályázatot hirdet azzal a szándékkal, hogy néhány éven belül globális jelenlétet is elérni képes magyar kis- és középvállalkozások sikerét alapozza meg a kreatíviparban.

 

 

A programban a Design Terminál félévente három-öt vállalkozás piacra juttatását segíti díjmentesen. A pályázatra olyan magyar kreatívipari vállalkozók jelentkezését várják, akik az ipari formatervezés, a divatipar és az újmédia területek valamelyikén már rendelkeznek saját céggel.

A mentorok az iparjogvédelem, az üzletimodell-fejlesztés és a márkaépítés területén segítik a résztvevőket. A szakmai stáb tagjai többek között: Ács Zoltán, a Design Terminál inkubációs program vezetője; Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója; Batta Barnabás és Misetics Mátyás, a Mitte Communications stratégiai, illetve kreatív igazgatója; valamit Nemes Attila, a Kitchen Budapest társalapítója is. A pályázat leadási határideje 2014. augusztus 8.

A Design Terminál idén elindított inkubációs tevékenységének köszönhetően a most meghirdetett mentorprogram mellett ingyenes konzultációs programmal is segíti a piaci szereplőket, a befektetők számára pedig iparági elemzésekkel népszerűsíti a magyar kreatív vállalkozásokat.

 

A pályázat részletei az alábbi linken érhetők el:

 

http://mentor.designterminal.hu/

 
[facebook_like_button]

 

jzs – 2014.06.26.

Divatdiktátorkodik Galambos Dorina és zenekara. A Fonogram–díjas Mrs Columbo-t a Marianna Boutique választotta új kollekciójának arcává azért, hogy együttes erővel megreformálják a hazai divatvilágot. Az M Collection rendkívül egyedi és teljesen más stílust képvisel, mint amit eddig itthon megszokhattunk. Az első, vidám hangulatú divatfotók stílszerűen a város egyik kedvenc köztéri szobránál, Columbo hadnagynál és kutyájánál készültek.

  

Az M Collection neves márkák válogatott kollekciója, amit Schaller Marianna, az üzlet tulajdonosa állított össze, hogy valami különleges újdonságot csempésszen a magyar divatba.

 

 

„A Bagoraz, Bariloche, Kallison és Tinta magas minőségű, mégis megfizethető, spanyol és portugál márkák kínálatából válogatom össze szezonról szezonra az M Collection darabjait, amik a megszokottól eltérő megjelenést kölcsönöznek viselőinek” – mondta a divatszakértő.

A Mrs Columbo zenekar pedig épp különlegessége miatt lett a márka új összeállításának arca. Munkáságukkal eddig is kitűntek a zenei világból, s most ruházati stílusukban is megújulnak. A jazz zenekar tagjai lendületesek, fiatalosak és sokszínűek, mindez kiválóan illeszkedik az M Collection világához.

 

 

„Bár mindannyian komoly párkapcsolatban élünk, fontos, hogy vonzó nőnek érezzük magunkat a színpadon és azon kívül. Új stílusunkkal végre megmutathatjuk, mennyire sokszínűek vagyunk, hogy egyszerre tudunk dögösen, nőcisen, mégis a jazz világához illően, kifinomultan elegánsan öltözködni” – nyilatkozta Galambos Dorina.

 

 

A fotózás alatt stílszerűen a budapesti Columbo szobornál is készültek képek a Mrs Columboval, akik nyári turnéjuk során többek között debreceni, kapolcsi, szegedi, soltvadkerti és surányi koncertjükön debütálnak új dalaikkal és új megjelenésükkel.

 

Fotók: Varga Zoltán

[facebook_like_button]

 

jzs – 2014.06.26.

 

A hét beszélgetése sorozatunk első alanya Gulyás-Kis Attila, a Krimiestek kitalálója, működtetője, a vállalkozás motorja. Ahogy mondja, amit létrehoztak nem szabadulós, hanem szabadítós játék, miközben a résztvevők egy fiktív nyomozás alatt bejárják Budapestet – így egy kicsit „rácsodálkozós” is az élmény. Attila szerint a vállalkozás önmagát működteti, bár az egész alapját, magát a krimit ő írja. A műfajt, mint fogyasztó nem kedveli, inkább szépirodalmat olvas, leginkább pedig az foglalkoztatja, hogy le tudja írni, ami a fejében van.

 

– Gombamódra nyíltak meg Budapesten a különböző szabadulós játékok és be is jött – óriási sikere volt. A Krimiestek viszont mindezeket megelőzte. Hogy jött az ötlet?

– Úgy tudom, hogy az első szabadulós játék a Parapark volt, mi pedig velük nagyjából egyidősek vagyunk. Ellenben nálunk nem megmenekülni kell, hanem szabadítani, legalábbis a kezdetekkor ezzel az ötlettel indultunk. Az egyik játékunk kulcsszereplője például Rezső, a plüssmackó, aki állandóan fogságba esik, így őt kell megtalálni. Mindezt szabadtéren, itt Budapesten, bejárva a várost. A feladatot pedig nem időre kell megoldani, mindenki annyit bíbelődik vele, amennyit akar. De teljesen más a koncepció, mint mondjuk a Paraparknál, vagy annak mintájára épülő szabadulós játékoknál.

 

– Van még ezen kívül kétfajta programotok. Mik ezek?

– Az egyik a „Mozdulj ki és nyomozz”, ahol a városon végigsétálva egy bűntényt kell megoldania azoknak, akik ezt választják. Illetve van egy olyan verzió is, ami házibulikon tud nagyon szórakoztató lenni. Ebben az esetben amit a játékosok kapnak, az egy este forgatókönyve x személyre, attól függően, hányan akarják játszani. Mindenkinek elküldjük a szerepét, persze a másikról senki nem tud semmit. Viszont az egyikük értelemszerűen a „gyilkos” – már a történet szerint. Azt kell kideríteni, kicsoda. A sztorik az 1920-as évek maffiavilágában, vagy épp a Karib-tengeren egy kalózhajón játszódnak, úgyhogy elég izgalmasak.

 

 

– A forgatókönyves játéknál mindent a házigazda szervez?

– Igen, kap egy hetven-nyolcvan oldalas forgatókönyvet, amiben szó szerint minden benne van: tippek arra, hogy milyen ételeket szolgáljon fel, milyen zene legyen, illetve lépésről lépésre rögzítve van az is, hogy neki mit kell csinálnia.

 

– Ugorjunk vissza az elejére. Miért fogtál bele az egészbe?

– Voltam Írországban és úgy éreztem, meg akarom váltani a világot – ahogy mindenki. Valami pluszt akartam betenni a hétköznapokba, úgyhogy feltettem magamnak a kérdést: mi az, amit mindenki ismer és szeret? A játék. Persze ez még kevés volt, kellett bele némi izgalom, ez lett a krimi. Magát is formálta a dolog: valamikor 2010 végén a Scolar nevű könyvkiadóval közös nyereményjátékot indítottunk, majd felvetődött az ötlet, hogy ha már mindennek van „napja”, miért ne csinálnánk egyet a Krimifalóknak is. Ez így is lett, következő év februárjában volt az első a Gerbeaud házban és majd ezer ember eljött. Nagyon meglepődtünk.

 

 

– Hogyan kapcsolódtatok a nap programjához?

– Ott helyben tartottunk egy házi nyomozást a résztvevőknek. A történet ugye mindig adott: valaki meghal és ki kell deríteni, mi történt vele. Az embereknek házon belül kellett mindenféle jelet és nyomot megtalálni: mondanom sem kell, roppant népszerű volt. Mi ekkor határoztuk el, hogy kivisszük az utcára is a játékot, így született meg a „Mozdulj ki és nyomozz”. Ez pedig már három éve fut.

 

– Tegyük fel, hogy valaki benevez nálatok egy nyomozásra. Mi történik vele, mit kell csinálnia?

– Ebben a játékban mindig van egy fiktív halott, aki rejtélyes körülmények között meghal. A résztvevőknek pedig mindenféle feladatok megoldásával ki kell deríteniük a bűntény részleteit. Ehhez kiteszünk az utcára a város különböző pontjain bilincseken függő lapokat, amin rajta vannak a történet egyes részletei, illetve a következő lépés ahhoz, hogy az alkalmi nyomozók közelebb kerüljenek a megoldáshoz. Ebből összesen hetet kellett megtalálni, úgyhogy cirka másfél órás séta, mire a versenyzők megfejtik a bűntény körülményeit, tehát, hogy ki követte el, hol, mikor és hogyan.

 

 

– Van valami koncepció abban, hogy hová kerül a hét „nyom”?

– Persze, mi választjuk ki, hogy a játékosokat a város melyik részére akarjuk terelni. Nyilván általunk szépnek vélt tereket, szobrokat, emlékműveket, utcákat, épületeket keresünk, amitől kicsit „rácsodálkozós” lesz a séta. Többen mondták már, hogy turistának érezték magukat a saját fővárosukban. A hétköznapokban rengeteg olyan dolog mellett sétálunk el, amit érdemes lenne megnézni. Mi ezeket mutatjuk meg.

 

– Az egyes nyomozásokhoz gondolom más-más történetek tartoznak. Ki írja ezeket?

– A következő történik: elkezdek sétálni a városban kezemben egy fényképezőgéppel és jegyzetfüzettel. Ha épp olyasmit találok, ami megfog, megihlet, akkor kitalálok először egy útvonalat, aztán pedig magát a krimit. Tehát válaszolva a kérdésedre, én írom a történeteket. Ehhez tulajdonképpen nem kell semmi más, csak amiket felsoroltam. Így önmagát működteti a vállalkozás.

 

– Tudsz idézni egyet a sok krimi közül?

– „Szemer Csaba különcsége – vagy hogy is fogalmazott? – undora, már-már veszélyes mértékűre nőtt. Ha az undor tud nőni. Nem lehetett a sorsnak, vagy a rendeltetésnek, vagy akárminek tulajdonítani azt, ami három nap alatt történt vele. Egyedül hagyták, kirúgták, letudták, megsemmisítették. Koraeste volt, mikor hazaért, átöltözött, ideges mozdulatokkal tett-vett a lakásban. Kiesett a kezéből a teli teáskanna is, de már csak nevetni tudott ezen. A csengő rekedt hangja kitisztította picit az elméjét, felkelt, kinyitotta az ajtót. A látogató rávetette magát Csabára és a dulakodásban megtántorodtak és elestek. Szemer Csaba nem mozdult többé”. Ez például az egyik játék a kiinduló keretsztorija.

 

 

– Ezek nagyon összetett történetek: egy izgalmas krimi kitalálásához nagyon sok kreativitás, logika, tehetség kell. Plusz ahhoz is, hogy mindezt jól leírja valaki. Sosem foglalkoztál írással ezen kívül?

– Képzelőerőben sosem volt hiányom. Viszont ezek nem a klasszikus értelemben vett „jó írások”, nálam sokkal tehetségesebb krimi-írók is vannak. Ellenben rengeteget olvasok, aminek egyik vonzata, hogy az ember megtanul fogalmazni is.

 

– Krimit olvasol?

– Isten őrizz! Inkább szépirodalmat.

 

– Mit olvastál legutóbb?

– Nádas Péter: Párhuzamos történetek. Már harmadszorra.

 

– Visszatérve a játékra. Magyarok vagy turisták jelentkeznek rá többen?

– Jellemzően inkább magyarok, mivel a külföldiek még nem nagyon ismerik. Hozzáteszem, igazán sokan még itthon sem tudnak róla, de mindig vannak, akik rákattannak és nagyon megszeretik. Három év alatt körülbelül negyvenezer embert mozgattunk meg a nyomozós játékokkal és sok a visszatérő is.

 

– Gondoltál arra valaha, hogy ilyesmivel szeretnél foglalkozni?

– Soha! Mezei logisztikus vagyok. Nekem nehéz lett volna elhelyezkedni olyan piacon – frissen kikerülve a padból – ahol elvárás az ötéves tapasztalat. Inkább kimentem Írországba légiutas-kísérőnek három évre. Utána hazajöttem és valahogy kialakult ez az egész.

 

– Mennyi idő alatt jutott el odáig a Krimiestek, hogy fenn tudod tartani magad belőle?

– Nagyjából másfél év kellett hozzá. Viszont a lehetőségek még mindig végtelenek: nagyon kevesen ismerik és mint mondtam, óriási a fantáziám.

 

 

– Hogyan lehet titeket megtalálni?

– Egyrészt a honlapunkon (www.krimiestek.com), másrészt a legnagyobb közösségi oldalon – természetesen -, harmadrészt pedig szájról szájra terjed a hírünk, nagyon sokan valaki mástól hallottak róla és nem az interneten bukkantak rá.

 

– Mivé nőheti még ki magát a vállalkozás?

– Igazából már nagyon sok elismerést kaptunk, ami számomra abban merül ki, hogy visszajárnak az emberek, mert akarnak és szeretnek játszani. Amit én profitálok belőle, talán annyi, hogy minden történet megírásakor kicsit magamhoz is közelebb kerülök, vagy inkább lépek egyet az önismeret útján, ha egyáltalán van ilyen. Mondhatni személyiségfejlesztő hatása is van.

 

– Szeretsz írni?

– Abszolút. Jót tesz nekem, ha írok. Ilyenkor nem érdekel, hogy mennyire jó vagy rossz, amit papírra vetek, inkább az foglalkoztat, hogy el tudjam mondani, ami a fejemben van.

 

[facebook_like_button]