Olvas a gondolatainkban a varázstoll

ZZS
 

Emlékeztek a varázsceruzára? Aki mindig is akart belőle sajátot, az most reménykedhet, mert kifejlesztették a “Firkát” vagyis a varázstollat, ami majdnem ugyanarra képes. Az írószerszám titka abban rejlik, hogy a beleapplikált  RGB-érzékelő szenzorok és az ötszínes tintapatron segítségével használói olyan színt tudnak felvinni a vászonra, amit ténylegesen látni akarnak.

 

Sajnos még nem elérhető a piacon a ’Scribble’ elnevezésű toll, de már maga az ötlet is zseniális, hiszen sokkal szélesebb körben is fel lehet használni, mint ahogy elsőre gondolnánk. A toll ideális a színvakoknak, gyerekeknek, belsőépítészeknek, művészeknek, fotósoknak, tervezőknek és tanulóknak is!

 

forrás: www.ponyvamester.hu

 

Az RGB-érzékelő szkenner a toll tetején található, melyet, ha ráirányítunk egy állandó színre a szerkezet beállítja a megfelelő tintaösszetételt, hogy pontosan azt az árnyalatot kapjuk, amit szeretnénk.

A gyártók azt állítják, hogy Firka százezer színt képes a belső memóriájában tárolni, a súlya 39 gramm és újratölthető elemekkel üzemel.

[facebook_like_button]

Madonna csak tréfál

Nem komoly Madonna és legújabb udvarlója, Timor Steffens románca – állítják a nagy sikerű Hung Up táncos-koreográfus barátai. A popdíva és fiatal (nem) udvarlója január óta randizgat, ám egyes források szerint ez csupán „móka” a négygyermekes családanya részéről – írja a
Female 
First.

 

Madonna egyébként hat hónappal ezelőtt szakított a huszonöt éves Brahim Zaibat-tal, új „kapcsolata” pedig eleinte idillinek tűnt: a pár év elején még egymásba karolva andalgott, nem is egyszer – beleértve a Grammy-díjkiosztó gálát is.

 

forrás: www.mymdna.com

 

A régóta tartó, rendszeres randik dacára azonban Madonna és Timor Steffens nem alkotnak egy párt. A korára fittyet hányó énekesnő és koreográfus „haverja” egyébként tavaly év vége fele futottak össze Svájcban, miután bemutatták őket egymásnak a divatdiktátor Valentino kastélyában.

 
[facebook_like_button]

Kétszáz tervező mutatkozik be az építészeti tárlaton

ZD

Ebben a hónapban nyílt meg az I. Építészeti Nemzeti Szalon. A téma szerelmesei egészen szeptemberig látogathatják a -100 százalék kreativitás – című kiállítást, ami a legjelentősebb kortárs magyar építészeti alkotásokat sorakoztatja fel a Műcsarnokban.

 

Az nagyszabású tárlaton több mint kétszáz épület tervezői és kivitelezői vonulnak fel. Láthatunk napjainkból és a közelmúltból is alkotásokat, filmeket, maketteket, óriás nyomatokat, terveket. A magyar építőművészet különböző irányzatai közül bemutatják a kis közösségek templomait, emblematikus házait, tereit és a magas építészeti értékeket hordozó épületeit is.

 

forrás: www.design.hu

 

A 2500 négyzetméteres kiállítóterek megidézik az elmúlt idők legjelentősebb tervezőit, de találkozhatunk fiatal építészek, egyetemi hallgatók munkáival is. Megjelenik a kortárs tájépítészet és belepillanthatunk a korszak belsőépítészeti csodáiba is.

 

forrás: www.design.hu

 

A rendezvénynek célja, hogy népszerűsítse az építészet szeretetét, mivel kultúránk egyik kiemelkedő értékéről van szó. A 2014-es évet – Ybl Miklós születésének bicentenáriumát- a kormány az Építészet Évének nyilvánította, így számos lehetőség lesz jobban belemélyednünk épületeink történeteibe, amit művészeti és múzeumpedagógiai programok kísérnek – írja a design.hu/.

 
[facebook_like_button]

Minden nő szép a Dove szerint. Vajon elhisszük?

JA

Nemrég újabb videóval rukkolt elő a Dove, akik – mint ismert – szépségkampányt indítottak azért, hogy rádöbbentsék arra az átlag nőket, nincs okuk az önbizalomhiányra. Reklámoktól nem várt módon  egyébként a legújabb összeállításuk elgondolkoztató, megható,  végignézve úgy érezhetjük ez most tényleg rólunk, nőkről szól.

A világszerte ismert cég – a kampányvideó szerint – egy forradalmian új terméket vezet be: az RB-X szépségtapaszt. A pszichológiai kísérletbe önmagukkal elégedetlen nőket vonnak be, minden korosztályból – nem nehéz ilyet találni.

Kép forrása: http://blogs.uoregon.edu/

 

Fiatalabb és idősebb is nők vallanak zavartan , sál mögé bújva, szemlesütve a kamerák előtt:  nem érzik magukat szépnek, nincs önbizalmuk, nem találnak társat. „Elégedetlen vagyok az orrommal” –mutat csinosan pisze orrára egy fekete hajú lány.  „ A szülés után változott meg minden” –panaszolja egy harmincas anyuka. „Mindenki fiatalabb akar lenni, idősebbnek lenni miért nem jó?”– teszi fel a fájóan jogos kérdést egy önmagával – vagy a világgal? -küzdő középkorú asszony.

Ismerős mondatok?

A minap, egy pár hónapja szült anyukával beszélgettem. Csillog a szeme, mosolyog a babájára és sokat tesz azért, hogy új élethelyzetében kiteljesedjen. Felháborodva, félig sírósan –félig nevetősen meséli, hogy a szülés óta akárhányszor csinosan felöltözik és társaságba megy, mindig akad egy vicces kedvű férfiember, aki ellövi a poént: „látom várod a következőt” – célozva ezzel  az amúgy szépen visszafogyott anyuka, kilenc hónapos várandósság után még nem tökéletesen feszes hasára.  „Minden ilyen megjegyzés hetekre visszavesz az önbizalmamból. Aztán magamra vagyok dühös, hogy foglalkozom ezekkel a véleményekkel” – panaszolja.

Fiatal, önmagát kereső, párra váró ismerős lány meséli, hogy nyugdíjas anyukája minden reggel megáll a tükör előtt, megszemléli a tükörképét, majd hangosan megállapítja, hogy mennyire megöregedett, lóg a hasa, ráncos az arca. „ Hiába no, csúnya vagyok”  – sóhajt, elfordul a tükörtől és neki kezd a napi rutinnak: segíti a felnőtt gyerekei életét, nevelgeti az unokáit. „ Az Anyukámnak csodaszép kék szeme van” – nevet értetlenkedve a lánya, „miért nem veszi észre, hogy mennyire jól állnak neki az égszínkék felsői?”

Dacára annak, hogy a reklám nőkről szól, találunk bőven példát a férfiak között is.  Végigsörözött esték vége felé nemegyszer hallottam jóképű fiúkból kitörni a panaszt: ”a nőknek kockahas és izom póló kell, gyúrhatok én bármennyit, nem lesz belőlem filmsztár!”

Vajon ki a hibás?

A tapintatlan férfiak? A sokat akaró nők? Az irreális szépségkultuszt hirdető média? Az időseket nem megbecsülő társadalom?

A reklám folytatódik. A kísérletbe bevont lányok, asszonyok egy szépségtapaszt kapnak, az ígéret szerint szebbek lesznek tőle. A napok telnek és a nők, bízva a szépségtapasz erejében egyre jobban kinyílnak. Színes ruhákat vesznek fel, merész frizurákat próbálnak ki, meghallják a bókokat, rámosolyognak a világra. A sálak eltűnnek, a szemek csillogni kezdenek, az életük néhány nap alatt megváltozik.

Kép forrása: http://colorsoffebruary.wordpress.com/

A kisfilm a végére változik felkiáltójellé. A kísérlet befejeztével a nők megtudják, hogy a tapaszban nincsen semmi. Semmi! A szépség bennük rejtőzik – a szépség mindenkiben ott rejtőzik! Sírnak és nevetnek egyszerre. A szemükön látszik, hogy még bizonytalanul, de hisznek önmagukban!

„ A szépség hozzáállás kérdése!”  – ez a Dove szlogenje. Vajon mi elhisszük ezt neki?

[facebook_like_button]

Rihanna szerelmes!

Rihanna teljesen beleszeretett unokatestvére kislányába, amiről a Twitter oldalára feltöltött néhány imádnivaló kép tanúskodik – ezeken ugyanis épp Noella Alstrom újszülött kislányát dajkálja.
 

Az egyik fotóhoz, amin a szunyókáló csöppséget ringatja a következő kommentárt fűzte: „Találjátok ki, hogy ki merült álomba ismét az újszülött osztályon?” Egy másik szívmelengető képen – ami egyszerűen csak a „szerelmes vagyok” címet kapta – az újszülött épp az énekesnő karjaiban pihen.

 

Kép forrása: http://www.heshestats.com/

 

A 26 éves Rihanna egyébként egy másik twitteres fotósorozatába is becsempészte újdonsült szerelmét: ő és a csöppség Miami Heat feliratú kosárlabda mezben heverésznek a földön.

 

rihannya
Az a bizonyos twitter fotó…

 
[facebook_like_button]