Péntekig irtják a vérszívókat a Balatonnál

 

2014.06.24.

 

Holnaptól irtják a szúnyogokat a Balaton környékén – a tervezett munkálatok péntekig tartanak. Az üdülőrégióban a héten légi kémiai irtás lesz, ami a magas csípésszám miatt már a hét elejétől indokolttá vált. Az idén eddig két biológiai ás két kémiai beavatkozás volt a térségben.

 

A tervek szerint a Balatonnál szerdától péntekig irtják a szúnyogokat, 18 órától napnyugtáig – tájékoztatta Fekete Gábor, az országos szúnyogirtást kivitelezői oldalról koordináló SZEMP AIR konzorcium projektvezetője a távirati irodát. Amennyiben az időjárás nem teszi lehetővé, hogy a héten elvégezzék a munkát, a gyérítést a következő hétre halasztják, amiről előtte külön értesítést kapnak az érintett önkormányzatok, illetve rajtuk keresztül a térség méhészei.

 

 

Fekete Gábor kifejtette, korábban többször problémát okozott a Balatonnál, hogy a rendelkezésre álló keretből gazdálkodva, viszonylag keskeny tóparti sávban tudták csak elvégezni a szúnyogirtást. Most, hogy a katasztrófavédelem átvette az önkormányzatoktól a feladatot, állva a költségeit, lehetővé vált, hogy szélesebb sávban, a korábbi területnek mintegy dupláján hajtsák végre az akciót a Balaton körül.

Az üdülőrégióban a héten légi kémiai irtás lesz, ami a magas csípésszám miatt már a hét elejétől indokolttá vált. Az idén eddig két biológiai ás két kémiai beavatkozás volt a térségben.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, tavaly országos szinten 687 ezer hektáron végeztek szúnyogirtást, aminek a költsége 1,23 milliárd forint volt. Az idén a katasztrófavédelem által koordinált, szeptember végéig több ütemben végrehajtott munkát 820 ezer hektáron végzik el a közbeszerzési eljárással kiválasztott kivitelezők, másfél milliárd forintból.

A szóvivő korábbi nyilatkozata szerint az országos szinten összehangolt védekezésre azért van szükség, mert az enyhe tél, illetve a májusi sok csapadék következtében a vízzel borított területeken optimális tenyészhelyek alakultak ki a szúnyogok számára. Az árvízi szúnyogfajok a szokottnál is több petét raktak le a folyók és belvízi területek mentén, ezért extrém mértékű szúnyoginvázióra lehet számítani a nyáron.

További kockázatot jelent, hogy a környező országokban megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, és számítani kell arra, hogy ezek a rovarok felbukkannak Magyarországon is, elsősorban a déli és nyugati országrészeken – tette hozzá.

 

Forrás: MTI

[facebook_like_button]

Vakvezető kutyán sem lehet vörös kereszt

 

JZS – 2014.06.24.

 

Kevesen ismerik az új vakvezető logót, így az érintettek nem szívesen cserélik le kutyáikon a fehér alapon vörös kereszt jelölést. A Vöröskereszt viszont évek óta küzd a jogtalan jelképhasználatok ellen, ami a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Iskolájának vezetője szerint valóban jogos. A logó szabálytalan használatát büntethetik is. 

 

A fehér alapon vörös kereszt nem az elsősegélynyújtás vagy a segítségnyújtás jele – a Vöröskereszt szerint. A szervezet évek óta küzd a jogtalan jelképhasználat ellen, mivel sok látássérült a vakvezető kutyáján is ezt használja. Ötvenezer forint büntetést szabhatnak ki rájuk írja a BorsOnline.

 

www.barathegyisegitokutya.hu

 
 
– Pár éve mondták, hogy vegyük le a kutyáinkról, de én és sok társam ezt nem tettük meg. Az új vakvezető logót ugyanis kevesen ismerik, nem volt pénz reklámra sem. Ha Marcipánon meglátják ezt az emberek, tudják, hogy ő a szemem – mondja a Borsnak az egyik érintett, állítását pedig a vakok és gyengén látók szövetségénél is megerősítik.

– 2009-ben jelezte nekünk a Magyar Vöröskereszt, hogy ne használjuk többé a jelképüket. 2010 óta pedig már szabálysértést is elkövet az, aki ezt jogtalanul teszi. Először rossz dolognak tartottuk, mivel ez egy nemzetközileg elismert jelölés, amely felhívja az emberek figyelmét arra, hogy egy különleges kutyával találkozhatnak. Most már elfogadtuk és jónak tartjuk, hogy minden kiképzőiskola a maga logóját teszi a vezetőhámra – mondta Farkasné Schiff Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Iskolájának vezetője.

Korábban a mentőautókon, a gyógyszertárakon, sőt az egészségügyi intézményeken is tömegesen voltak vöröskeresztek. Ezeket mára lecserélték. A szervezet 2010 végéig adott haladékot a minisztériumoknak, hogy vegyék le épületeikről a vöröskeresztet, korábban a rendőrség segítségével több száz magánautóról is lekerült.

A vakvezető kutyákkal elnézőbbek voltak: esetükben 2011-ig kellett (volna) ezt megtenni. – A legnehezebb az átállás az egészségügyi szolgáltatóknál, mert ők tényleg jóhiszeműen használták az emblémát. Az elsősegélynek, orvosi szolgáltatásnak, kórházaknak, gyógyszertáraknak azonban mind-mind megvan a nemzetközileg is elfogadott saját jelzésük – állítja a Vöröskereszt.

 

Forrás: borsonline.hu

[facebook_like_button]

Kertberendezés luxuskivitelben – Galéria!

 
ZD2014.06.24.
 

Bemutatkoznak a kerti bútorok Aston Martinjai – a lakberinfo bemutatta az egyik csúcskategóriás termékeket gyártó cég ezévi kínálatát. Álmodoztunk. 

 

Mint ahogyan az előző években, úgy idén is kifinomult és modern stílus jellemzi a kerti bútorok világát. Ahhoz, hogy otthonosan érezzük magunkat a teraszon vagy a kertben, elengedhetetlen a minőségi anyagok, kifinomul formák és természetes anyagok használata, de természetesen az is, hogy a kinti bútorok harmonizáljanak a belső tereinkkel – legalábbis az idei szezon prémium kategóriás trendje szerint.

 

www.lakberinfo.hu

 

A lakberinfo összegyűjtötte a kerti bútorok  Aston Martinjait, vagyis szemlézte a Tectona Grandis ezévi katalógusát részletes bemutatót tartva arról, mi is lesz az idei trend – csúcsminőségben. A Tectona Grandis egyébként kertberendezési szakkereskedés, ami külföldről behozott termékeket értékesít és már tizennégy éve működik itthon. De lássuk a gyönyörű összeállítást:

A legnagyobb figyelmet a kárpitozott pihenésre és társalgásra alkalmas garnitúrákra fektetik most is. Emellett megmarad a hajótestre emlékeztető formavilág, amit kompozit anyagokkal ruháznak fel. A fonott kerti bútorok viszont még mindig a nagy kedvencek közé tartoznak, ezért e tekintetben is igen széles a paletta: találkozhatunk természetes anyagokból font darabokkal, de műanyag szálas megoldásokkal is.

A színek sokkal élénkebbek lettek, mint az elmúlt években, hiszen a természetes spektrumok mellé élénk zöldet és pirosat használtak a tervezők. Megmaradtak a kiválóan alkalmazkodó mobilis bútorok is, mint kedvelt tárgyak, így idén is válogathatunk az efféle variációk között írta a lagberinfo.hu.

 

Néhány kép a magazinból:

 

 

 

 

b15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: www.lakberinfo.hu, Tectona Grandis

 
[facebook_like_button]

Bakterális fertőzés okozhatta Szöllősy-Csák Gergely halálát

 

2014.06.23.
 

Mindenki döbbenettel fogadta Szöllősy-Csák Gergely halálhírét, amiről a Dumaszínház szombati közleményébenszámolt be. A közlés szerint a fiatal humorista tragikus hirtelenséggel elhunyt.

 

Szöllősy-Csák Gergely szervezetét egy bakteriális fertőzés támadta meg, mely végzetes lefolyású volt – írja a Borsonline.  A hétvégén még csak találgattak az elkeseredett rajongók. Mivel Gergely szeretett motorozni és pénteken Dabasnál történt egy halálos baleset, sokan azt gondolták, talán a stand up sztár lehetett. Most azonban egy közeli hozzátartozó tisztázta a körülményeket.

 

 

“Egy hónapja került kórházba, lázas volt. Az orvosok szerint egy olyan baktérium terjedt el a szervezetében, ami egészséges emberekben is megtalálható” – mesélte a Borsnak a megrendült barát, aki azt is elárulta, hogy a család képtelen feldolgozni a tragédiát, de nem kívánnak vizsgálatot indítani a kórház ellen.

Gergely nagyon sokoldalú személyiség volt: amellett, hogy stand up komikusként a Heti Hetesben, a Showder Klubban és a Dumaszínházban is fellépett, szövegíróként, rendezőként, újságíróként tevékenykedett. Az eredetileg teológia szakon végzett polihisztor fél esztendeje a köztévé hírműsorainak szerkesztője volt. Munkatársai szerint nagyon feldobta az új feladat, élvezettel dolgozott.

 

Már kilenc megyére adtak ki riasztást a közeledő viharok miatt

2014.06.23.

 

Három megyére másodfokú, hat megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várható heves zivatarok miatt. Több helyen jelentős mennyiségű esőre is figyelmeztettek.

msi_-_storm_lr
forrás: trojanhorsecollective.com

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a Távirati Irodához eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: a hétfői veszélyjelzés szerint Baranya, Somogy, Zala megyére adtak ki a heves zivatar miatt másodfokú, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Tolna, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést.

 

Mint írták, ma a késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől egyre több helyen lehetnek zivatarok, amelyeket viharos (65-75 kilométer/órás) széllökések kísérnek. A Szombathely-Bicske-Szeged vonaltól délnyugatra heves zivatarok is várhatók, amelyeket 90-100 kilométer/óránál erősebb szél és jégeső, illetve felhőszakadás is kísérhet. A várható felhőszakadás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

 

Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 16 Celsius-fok között alakul, délnyugaton lesz enyhébb az idő. A legmagasabb hőmérséklet 25-30 fok között várható. A hét folyamán többször kell esőre, záporra számítani, és néhol csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet. A hétvégén azonban ismét több napsütés várható.

[facebook_like_button]