Véget ért az idei Budapest Pride – ez történt

 

2014.07.06.

Beszédekkel ért véget a Budapest Pride Fesztivál felvonulása Budapesten szombat este a Városligetben. Ulrike Lunacek, az Európai Parlament (EP) alelnöke arról szónokolt, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjai az európai, így a magyar társadalomnak is fontos szereplői. A felvonulást ellentüntetők próbálták megzavarni, a rendőrök viszont nagy erőkkel biztosították a rendezvényt.

 

Ulrike Lunacek, aki az EP LMBTQ munkacsoportjának társelnöke is arról beszélt, hogy Magyarország fontos tagja az uniónak, aminek alapértékét jelentik az emberi jogok. Az emberi jogok pedig, szexuális orientációtól függetlenül, mindenkit megilletnek Európában – hangsúlyozta a politikus.

Úgy vélekedett, rendkívül fontos, hogy egyre több LMBTQ-ember felvállalja identitását, mert a félelem rossz tanácsadó. Egyben kifejezte reményét, hogy Magyarországon is egyre csökken azok aránya, akik nem fogadják el eltérő szexuális identitású embertársaikat. Ennek elősegítésében rendkívül nagy munkát végeznek el a civil szervezetek; olyan munkát, amelyet valójában a kormányoknak kellene elvégezniük.

 
[

caption id=”attachment_2682″ align=”aligncenter” width=”600″]Kovács Attila MTI/Kovács Attila[/caption]

 

Végül azt üzente a Pride résztvevőinek, hogy “ti is Európa részei vagytok!”
Mocsonaki László, a Háttér Baráti Társaság a Melegekért nevű szervezet elnöke kijelentette, hogy Magyarországon az állami politika szintjére emelkedett a homofóbia. Ezt jól jelzik szerinte az egyes politikusok megnyilvánulásai, és az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök eddig nem szólalt meg a melegek ügyében, nem határolódott el a szélsőséges kijelentésektől.

Szvetlana Zakharova orosz LMBTQ-aktivista arról beszélt: ugyan tudja, hogy Magyarországon sem megfelelő az LMBTQ-közösség helyzete, ám Oroszországban riasztó. Mindennapos az emberi jogok megsértése a hatóságok részéről, a jogtalan letartóztatások és bántalmazások.

 

Felidézte, hogy az orosz törvényhozás egy éve fogadta el azt a törvényt, amely büntethetővé teszi a homoszexuális propagandát. Ennek szerinte az a célja, hogy láthatatlanná tegye az LMBTQ-embereket. Ebben a helyzetben állandó küzdelmet folytatnak a fennmaradásért az emberi jogi szervezetek, ám nem adják fel a harcot – szögezte le.

A Pride-felvonulás délután indult az Alkotmány utcából. Az MTI tudósítói azt tapasztalták, hogy a vonuló tömeg a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út között megtöltötte a Nagymező utcát. A rendezvény honlapján a szervezők azt írták, a felvonuláson több mint tízezren vettek részt. Az Oktogonon a résztvevők elengedték a náluk lévő lufikat.

A felvonulást a rendőrség a tudósítók beszámolója szerint fokozottan biztosította, a Városliget környékén is jelentős volt a rendőri készültség. Sok rendőr állt az Andrássy út és a Bajza utca sarkán lévő orosz nagykövetség épületénél, amelyet szinte teljesen körbevettek a rendőrök. A Hősök terénél ellentüntetők áttörték a kordont, mintegy 15-20 ember szitkozódva a tömegbe rohant, de a rendőrök az MTI tudósítóinak beszámolója szerint könnygázt is bevetve pillanatok alatt visszaszorították őket, és visszaállították a kordont. Az ORFK kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a történtek során egy rendőr a fején könnyebben megsérült, őt kórházba szállították. A rendőrség közlése szerint emiatt egy embert előállítottak.

 

A felvonulás szervezői este megafonokból arról a tájékoztatták a résztvevőket, hogy ugyanazon az útvonalon távozhatnak, amelyen érkeztek. A kisföldalattira a Bajza utcánál szállhattak fel, rendőri biztosítás mellett.  A Budapest Pride keretében rendezett piknik este koncertekkel zárul.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]

 

Lépfene – Jó állapotban vannak a kórházban kezelt betegek

 

2014.07.05.

Mind a nyolc, lépfenével fertőzött beteg jó általános állapotban van – közölte a debreceni Kenézy kórház sajtószóvivője szombat este a távirati iroda érdeklődésére.

 

Lénárt Beáta megerősítette: a pénteki ügyeletben további két beteget vettek fel a kórház infektológiai intézetébe, így jelenleg összesen nyolc beteg kap antibiotikum kezelést lépfenefertőzés gyanúja miatt.
Mind a nyolc beteg jó általános állapotban van. Az első napokban felvett betegek hazaengedésére optimális esetben néhány napon belül kerülhet sor – tette hozzá.

 

forrás: MTI

 
[facebook_like_button]

Rekord ideig a víz alatt Jacques Cousteau unokája

 

2014.07.06.

Megdöntötte világhírű nagyapja, Jacques Cousteau néhai híres francia tengerkutató víz alatt élési rekordját unokája, Fabien Cousteau oceanográfus, aki helyi idő szerint szerda délelőtt jött fel a felszínre az Atlanti-óceán mélyén lévő, Aquarius nevű víz alatti laboratóriumban eltöltött 31 nap után.

 

Jól vagyok. Csak egy kicsit fáradt. Hiányoznak a barátaim és a családom” – mondta rövid nyilatkozatában az oceanográfus, amikor partot ért a Florida legdélibb részén lévő Islamorada szigeten helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

 

www.exploreworld.com

 

Kutatócsoportjával és filmesekkel élt június elseje óta az Egyesült Államok délkeleti részén fekvő Florida Keys szigetcsoport közelében, 20 méter mélyen fekvő laboratóriumban, és naponta órákat töltöttek búvárkodással, hogy tanulmányozzák a klímaváltozásnak a tengerek élővilágára gyakorolt hatásait, illetve azt, milyen hatással van lelkileg a tengermélyén élés az egyénre.

 

Az Aquarius tengeralatti kutató-platform Fotó: Kip Evans

 

Két egyetem kutatói dolgoztak vele felváltva: az első két hét után a Floridai Nemzetközi Egyetem (FIU) csoportját felváltották az Északnyugati Egyetem szakértői, akikkel Cousteau szerdán együtt tért vissza a felszínre. A busz méretű Aquarioson, amelyet a FIU működtet, egyszerre hat személy dolgozhatott. Az építményt egykor a NASA használta, hogy felkészítse asztronautáit az űrbéli magányra és súlytalanságra.

 

Forrás: (MTI/AFP/Reuters)

 
[facebook_like_button]

Az Android Auto és a Gooogle esete

 

zzs – 2014.07.06.

Az okostelefonok és az autók integrációjával kapcsolatban a Google múlt héten bejelentette, hogy ők is egy, a Car Play-hez hasonló fejlesztéssel készülnek Android Auto néven. Rögtön meg is alapították néhány autógyártóval közösen az Open Automotive Alliance szövetséget is.

 

Jelenleg a Car Play és az Android Auto támogatásának eloszlása autómárkák szerint a következő:

 

Android: Acura, Bentley, Infiniti, Maserati, Renault, Seat, Skoda, Volkswagen

Apple: BMW, Citroen, Ferrari, Jaguar, Land Rover, Mercedes-Benz, Peugeot, Toyota

Android + Apple: Abarth, Alfa Romeo, Audi, Chevrolet, Chryler, Dodge, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Jeep, Kia, Mazda, Mitsubishi, Nissan, Opel, RAM, Subaru, Suzuki, Volvo

 

 

Egyre több gyártó gondolja úgy szerencsére, hogy nem érdemes még jobban megosztani az okostelefon-felhasználókat, így az autóvásárlók számára meghagyják a választás lehetőségét. Így nem lenne meglepő, ha végül mindenki a harmadik kategóriába (Android + Apple) kötne ki. A felhasználók legnagyobb örömére!

 

forrás: www.imagazin.hu

 
[facebook_like_button]

Aki végigette a Budapest Parkot – mi történt a ZING-gel?

 

2014.07.06.

Nem szívesen csapok be senkit, ezért már most az elején szeretném leszögezni, hogy nem ettem végig a parkot és ezt nektek sem ajánlom. Valójában egy jóérzésű – az ízlelőbimbójára valamit adó – ember sosem enne a park legtöbb kajáldájában. Hiszen nyilvánvalóan sem a KFC, sem pedig a Pasta in Box (olasz tészták…hogyne) nem lehet opció, ahogyan a délutáni hőséget igencsak megsínylő gyros sem. De szerencsénkre ott a Zing.

 

Én magam is nagy rajongója vagyok a Zing burgereinek, a Guitar Hero a kedvencem, de szinte mindegyiket kóstoltam már.

 

Bikini koncert a Budapest Parkban:

 

Mi is az a Zing Burger?

 

A magyarországi burger dömping első zászlóshajója az Andrássy út 38-ban található Ring Cafe volt. Nem egyszer választották a Ring hamburgerét a legjobbnak több fórumon. A Ring Cafe séfje Susánszky Ádám, azonos a Zing burger megalkotójával. A recept ugyanaz, de az árfekvés egész más. Az ötlet zseniális! Az Andrássy út sikerét kamionba rakták, hogy elvigyék az ország távoli pontjaira. A Zing burgereit 2013 óta élvezhetjük és mi sem mutatja jobban az ötlet sikerét, minthogy idén már két kamionból áll a burger-sütöde flotta. A kategóriát egyébként “Food Truck”-ként emlegeti a sajtó és majd minden fesztiválra elviszik a minőségi hamburgert. Magam is nagy rajongója vagyok, ha a Gozsdu udvarban járok, nem kérdés, hogy lecsúszik egy-két zsömlébe tett mennyország. Jelenleg nem csak a Volt fesztiválon, de a Szabadság téren is megtaláljátok őket. 

 

zing2

 

A Zing facebook oldalán úgy hirdetik maguk: “Zing Burger Truck: a “food truck” mozgalom első magyarországi képviselőjeként az a küldetésünk, hogy az utcákon cirkálva megfizethető és jó minőségű ételeket kínáljunk.”

A szombat esti Bikini koncert kiváló apropónak ígérkezett a Budapest Parkban egy jó hamburgerre. A megszokott kamiont kerestem a hömpölygő tömegben, kissé csalódottan szembesültem hiányával. Én voltam a hibás, nem készültem kellően. A Zing ugyanis saját konténert kapott, így a két kamion mellet már egy harmadik helyen (fixen) is fellelhetjük a jó hamburgereget. Mit jelent ez? Ha van park, van Zing is, szuper – gondoltam én.

 

zing3

 

Mindenféle félelem nélkül, teljes bizalommal indultam a pult felé, nem hittem hogy bármi baj lehetne, hiszen eddig sosem volt. A Zing ma már egy márka, garancia a minőségre. Mint a képen is jól látszik nem kígyóztak kilométeres sorok, amit én annak tudtam be, hogy az itteni ételek drágábbak a többinél. Magabiztosan rendeltem hát egy jó Guitar Hero-t, mikor mondták, hogy várni kell rá, úgy döntöttem amíg elkészül eszem egy sima Street Burgert, amiből jó pár sorakozott egy melegítőlámpa alatt. Hoppá! Álljunk csak meg itt egy pillanatra! Csak nem kiárusítás volt valamelyik tönkrement McDonald’s-ban?!  Mióta fér ez bele a minőségi hamburgerkészítésbe? Nyilván a hús tovább sül várakozás közben és a buci is kiszárad. A hamburger frissen jó, ez nem titok.

 

zing4

 

Sajnos szinte (és eddig ilyet a Zingben még nem tapasztaltam)  teljesen ehetetlen volt. Az édeskés zsömle kiszáradt, a hús túlsült. Még az sem segített, hogy agyon chili-mayozoták, pedig volt benne rendesen. Nem egy sört ittam meg aznap este, de sajnos ehhez a hamburgerhez nem ittam még eleget. Roppan kellemetlen volt a felfedezés, hogy a nagynevű Ring Café-hoz köthető Zing ilyen megalkuvásokra képes.  A Gozsduban az akár 1600 Ft-os hamburger nem kirívó, azonban a Parkban más a helyzet. Úgy tűnik sajnos csak árban kiemelkedő a tapasztalatok szerint.

Az alábbi képen láthatjátok (felül) a Ring hamburgerét (alul) pedig a Zing burgerét. Jól látszik a két kategória közti különbség, amivel nincs is amúgy gond. Alapvetően egy jó fesztiválkajának tartom a Zing hambiját, de tegnap este tényleg nagyot csalódtam. Eddig azt hittem, hogy a Zing filozófiája (ahogyan azt saját oldalán is hirdeti) pont a nemrég tapasztaltak ellenkezője.

 

 

Azonban nem kell kétségbe esni. A helyzet lehetne rosszabb is. Lehet, hogy a kamionon is aszalnak a hamburgereket, csak éppen gyorsabban fogynak, így még nem tűnt fel. Azonban ebben az esetben is elvárható volna némi igényesség arra vonatkozóan, hogy mit is ad ki a Zing a kezei közül. Nyilván nem várható el, hogy Susánszky Ádám  maga vigye a szombat esti műszakot a Rákóczi híd árnyékában, de azért mégis; tíz perc után a kukában lenne a helye annak a szerencsétlen hamburgernek és nem az asztalomon. Remélem, hogy nem esik a Zing a tömegtermelés csapdájába, amikor is; a minőség rovására megy a termelés növelése.

A Parkban amúgy remek buli volt, szuper a kivetítő is. Azonban ne a Zing hasonuljon a többi vállalhatatlan büféhez, hanem inkább azok fejlődjenek fel a Zing szintjére.Akkor boldog leszek.

 

Üdv,

 

A Gasztro Akrobata

 

A blogger további bejegyzéseiért kattintsatok ide , vagy olvassatok még több Popupcafe-t!

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Ajánlok egy otthonhagyhatatlan útitársat

A legjobb focimeccsnézős kaják III. rész

Itáliai gasztrokörkép

 
[facebook_like_button]